Mezőgazdaság

A gyógynövények, e „zöld varázslók, virág-orvosok” az ember legősibb orvosszerei, használatuk a legkorábbi emberi kultúrákban már fellelhető. Valószínű, hogy az őskorok embere is rátalált a gyógyító hatású növényekre, miközben táplálék után kutatott. Ezekben a társadalmakban a gyógyítás, a növényekben rejlő „varázserő” ismerete, a betegségektől való megszabadítás és az egészség visszaadásának  képessége – olyan tudás, amely bizonyos felettes hatalmat feltételezett.  Ennek birtokában a gyógyító embert kiválasztott személyként tisztelték, maga a gyógyítás tudománya is vallásos tiszteletben állt, összekapcsolódott hiedelmekkel és rítusokkal, s a gyógyítók szerepe messze túlmutatott a beteg emberek kezelésén.

Az ókori nagy civilizációk gyógynövényismeretéről, gyógyítási hagyományairól már írásos emlékek vallanak. Ezekből tudjuk, hogy miféle növényeket ismertek, és milyen módon használták az egészség megtartására és a betegségek gyógyítására. A növények gyógyanyagait igen változatosan hasznosították: nyersen fogyasztva, vízben, borban, ecetben vagy olajban áztatva, főzve, fürdővízbe téve, liszttel, korpával, mézzel összegyúrva, borogatásként vagy zsíros kenőcsként alkalmazva. Ősidők óta megkülönböztetett szerepet kaptak az erős, balzsamos illatú növények. Az illat, amely felfelé száll, közvetítő föld és ég között, kezdetben füstölőként nagy jelentőséget kapott a kultikus szertartásokban. A  tömjénfa, mirhafa és balzsamfa gyantáját az ókorban  „az isteni erő székhelyének” tartották, királyokat, fejedelmeket kentek fel vele, mert a balzsamkenet által kapták az isteni erőt uralmukhoz. Különös régészeti leletek kerültek elő a korai, Indus-völgyi kultúra feltárásakor: illóolajok kinyerésére alkalmas terrakotta lepárlók és illatszerek tárolására szolgáló üvegcsék.  Az illat, mint a növény „legbelsőbb lényege”, lepárlással történő kivonása mindig is a titkos tudáshoz tartozott. Az éterikus- vagy illóolajok és a belőlük készített illatszerek, kenőcsök gyógyszerként és illatszerként a legdrágább szerek közé tartoztak.

A gyógyítás múltjának talán legkorábbi leletei az 5000 évvel ezelőttről származó babiloni agyagtáblák, amelyeken gyógykezelés jelenetei láthatók; 4000 évvel ezelőtt Kínában már ismerték a bors és a fahéj jótékony hatását, a mandragóra, a rebarbaragyökér s a fokhagyma pedig a legfőbb gyógynövények közé tartozott. Nem sokkal később született meg az az 52 kötetes mű, amely közel 1000 növény gyógyászati alkalmazását részletezi. India ősi gyógyítási rendszere is, az Ayurvéda, több ezer év óta hirdeti a gyógynövények jelentőségét. Az ókori egyiptomiaknál a terápia fontos részét képezte a növényekkel való gyógyítás, fürdők, lemosások, tisztítókúrák formájában is. Egyiptom 3500 évvel ezelőtti orvosi ismereteiről adnak hírt az ún. Ebers-féle    papirusztekercsek, amelyek 800 különböző receptet, bennük 100 gyógynövény leírását tartalmazzák.  Az akkor ismeretes gyógynövények egy részét ma is használjuk: ilyenek például a szennalevél, kömény, lenmag, fokhagyma, kakukkfű – ez a növény a holttestek balzsamozásánál volt nélkülözhetetlen. Az orvosi gyakorlat és a mágia itt is összefonódott, hiszen a balzsamozás célja az örökkévalóságra való felkészítés volt.

Az ókori görög tudósok, orvosok – mindenekelőtt Hippokratész (i.e. 460-377) tevékenysége új szemléletet hozott a gyógyításban: tanításai szerint nincsenek természetfeletti, úgynevezett „szent” betegségek, ellenben minden kórfolyamatnak valóságos oka van, amit tanulmányozni kell, és a tapasztalatok alapján kezelni, s a beteg embert meggyógyítani. A gyógyításban nagy szerepet szánt a diétának és a növényeknek. Theophrasztosz (i.e.371-286) munkásságából maradt ránk a legrégebbi füveskönyv, amelyben 455 növényt és gyógyhatásait említi. A gyógyításra használt növényeket, olajokat és ásványi szereket Dioszkoridész, görög származású római katonaorvos (i.sz. 40-90) foglalta rendszerbe. Fő műve, a „De Materia Medica”, az ókor alapvető kézikönyve volt, amely mintegy 600 gyógynövény leírását, és a higiéniában, szépségápolásban játszott szerepüket is tartalmazza. Plinius Secundus római volt (i.sz. 23-79), az ókor leghatalmasabb összefoglaló művét, a Historia Naturalis-t köszönhetjük neki – és annak a több mint száz segítőnek, akik a keze alá dolgoztak. A 37 kötetes enciklopédiából 8 kötet a gyógynövényekről és felhasználásukról szól. Egészen az újkor elejéig kedvelt olvasmány volt a Természet Históriája, mint ahogy másfél évezreden át az orvosok „bibliája” volt Galenus (Galénosz), görög származású római orvos (i.sz. 130-200) vaskos kötetekbe foglalt munkássága is. „Gyógyszertani tudása bámulatosan gazdag, orvosságaiban olyan szakértelemmel vegyítette egymással a különféle hatóanyagokat, hogy a frissen összeállított összetett gyógyszereket ma is galénoszi készítményeknek nevezzük.”  

A Római Birodalom hanyatlását és a kereszténység kialakulását követő népvándorlás évszázadaiban az emberi művelődés Európában, a tudomány, művészetek és növénykultusz a korai keresztény kolostorokba húzódva élt tovább. A kolostorok egyszerre szolgálták a régi tudás megőrzését, felelevenítését és új ismeretek befogadását, terjesztését. A szerzetesek, sokszor maguk is tudós papok, a hitélet mellett gyógyítottak, tanítottak, művészetekkel foglalkoztak. Az ókori nagy művek lemásolásával, a görög nyelvű kódexek latinra fordításával és sokszorosításával, átmentették az utókor számára ezeket a kincseket. Dioszkoridész nagy példányszámban lemásolt botanikai művei a későbbi, már nyomtatott füveskönyvekre jelentős hatással voltak. A gyógyításhoz szükséges növényeket a kolostorok kertjeiben termesztették, gyógyhatású készítmények, teakeverékek előállításával is foglalkoztak. A kolostorkertek növényeiben alapvetően az ókori kertkultúra élt tovább. Jóllehet a villakertek  megsemmisültek, de hasznos növényei megmaradtak az itáliai falusi kertekben – s úgyszintén megmaradt az a népi tudás is, ami az ókori tudományokkal, s a szerzetesek gyógyító tapasztalataival együtt a kolostori gyógyászatot jelentette. A 8. század végéről származik a Nagy Károlynak tulajdonított, ám minden bizonnyal valamelyik nagy tudású bencés szerzetes által fogalmazott királyi rendelet, a Capitulare de villis, amely a kolostorkertek növényeinek legteljesebb jegyzékét tartalmazza. (Ez a növényjegyzék forrásul szolgál a magyarországi korai kolostorkertek növényanyagának megismeréséhez is, hiszen a 996-ban Szent Márton hegyén megtelepedő Benedek-rendi szerzetesek élete, tevékenysége alapjaiban megegyezett nyugati rendtársaikéval.) Ebben megtaláljuk a zsályát, rutát, rozmaringot, tököt, édesköményt, mentát, mákot – rózsa, liliom és más kerti növények között. Számos új növényt is meghonosítottak, ezek ismerete a terjeszkedő araboktól származik. A 12. században Szent Hildegard (1098-1179) kolostori apátnő, misztikus látnok foglalta össze a természetről s a gyógyításról való ismereteit, enciklopédikus műve, a Physica, számtalan, ma újra felfedezett gyógynövényes receptet tartalmaz. Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás (1452), hatalmas lendületet jelentett az ismeretterjesztésben, egymás után jelentek meg a nyomtatott füveskönyvek, melyek a Biblia és a kalendáriumok mellett, a legnépszerűbb könyvekké váltak. Legtöbbjük festett fametszetekkel gazdagon illusztrált. 1500-ban jelent meg Hieronymus Brunschwig könyve a desztilláció művészetéről, amelyben részletesen ismerteti az illóolajokat, kinyerésük módját, a lepárlás eszközeit és a sokféle növényi párlatból készített „életvizek”, aqua vitae-k felhasználását is. A 16. század bővelkedik a gyógynövényekről való tudás gyarapításában: első felében tevékenykedik a modern gyógynövényhasználat alapjait megteremtő Paracelsus (1493-1541), akinek merőben új orvosi szemlélete, gyógyító tevékenysége a mai természetgyógyászat alapelveivel rokonítható. Felismerte többek között azt, hogy ugyanaz a növényi drog, ami kis adagban orvosság, nagy adagban méreg is lehet – a dózistól függ egy anyag gyógyító vagy mérgező hatása. Ekkor tevékenykedik Hieronymus Bock is, a „gyógyfüvek atyja”, aki 1546-ban megjelent illusztrált könyvében a német gyógynövényeket és orvosi hasznukat részletezi. Lonicerus füveskönyve  (1555) előképe volt az első magyar herbáriumnak is, majd Mattiolus 1571-ben kiadott könyvében bőséges, közel 1000 gyógynövényt és felhasználási módját ismerteti. Nekünk különösen fontos Carolus Clusius személye, hiszen elsőként kutatta és az 1583-ban kiadott, 1146 fametszetet tartalmazó művében elsőként ismertette Magyarország növényvilágát. Clusius flórakutatása újat hozott a botanika történetében, hiszen addig a növényeket alapvetően a hasznosság, mindenekelőtt a gyógyhatás szempontjából vizsgálták és ismertették, Clusius műve az első, amelyik egy térség teljes növényvilágát tárja fel, így megteremtve a lehetőségét a gyógynövények szélesebb körű megismerésének is. A 17. században egy angol botanikus, Nicholas Culpeper 1653-ban megjelenő műve, a Complete Herbal, igencsak felborzolta az orvostársadalom kedélyét, mivel olyan információkat tett közzé a gyógynövények használatával kapcsolatban, amit addig csak egy szűk, beavatott réteg ismerhetett. Ez a könyv egyébként sok tekintetben még manapság is megállja a helyét. A 18. században a természettudományok hatalmas változáson mentek át, ekkor alkotta meg Karl von Linné, svéd orvos (1707-1778)  az egész élővilágot átfogó új rendszertanát, a kettős nevezéktant (binominális nómenklatúra). A növények gyógyhatásairól való mai ismereteinket  az a kutatómunka alapozta meg, amelyet a 19. században Claude Bernard (1813-1878), francia fiziológus, állatkísérletekkel végzett – ő elsőként igazolta egy sereg növényi anyag élő szervezetre kifejtett hatását, megteremtve ezzel a hatóanyag kutatások alapját. Ekkor jelentek meg a gyógyászatban is a mesterséges anyagok, köztük számtalan új, a természetben nem létező, szintetikus vegyület, „azonnal ható” fájdalomcsillapítók, nyugtatók, altatók. A 20. századra a növényi hatóanyagok további kutatása is felgyorsult, hatásmechanizmusuk tisztázása és a hatóanyagok kémiai úton való előállítása számtalan új gyógyszert eredményezett.

A magyarok gyógynövényismeretéről a magyar ősvallást kutató munkákban találhatunk értékes adatokat, így az üröm, az ezerjófű, a bodza, az orbáncfű neve és a hozzájuk fűződő, évszázadokon át a népi hitvilágban élő legendák bizonyítják, milyen tiszteletben álltak eleinknél ezek a növények. A népi növényismeret eredendő tudás, szájhagyomány útján terjedt, gyarapodott és fogyatkozott, s töredékeiben bár, de a mai napig fellelhető a Kárpát-medencében. Az első magyar gyógynövényjegyzék a 12-13. század fordulóján keletkezett ún. Pray-kódexben olvasható 27 növénynév: köztük az édeskömény, zsálya, menta, izsóp, csombor és mustár.    A jegyzék tápláléknövényeket is, sőt a messzi tájakról származó gyömbért, rebarbarát, borsot és fahéjt említi kolostorkerti növényként.

Valószínű, hogy egyes növénycsaládok, pl. ajakosok is ebben az időben kerülnek be a kolostorok és a nemesi udvarházak kertjeibe.                                                                                           

Az első magyar nyelvű természettudományi kézikönyv: Melius Péter Herbárium című műve, 1578-ban jelent meg Kolozsvárott, özv. Heltai Gáspárné nyomdájában. „Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól” növényanyaga a Közép-Európában akkor fontosnak tartott gyógynövények mintegy 50%-át tartalmazza, vadon termőket és termesztett, külhoni patikanövényeket egyaránt. Ezidőtájt íródott egy másik könyv, Lencsés György: Ars Medica (Az orvoslás művészete) címmel, amely évszázadokig kiadatlanul, kéziratban őrizte a korabeli orvostudomány ismereteit. A 16. századra tehető a hivatásos gyógyászat kezdete nálunk, amely még anyagaiban, használt szereiben és az alkalmazott eljárásokban nemigen különbözött a népi gyógyítás gyakorlatától és alapanyagaitól – amelyek túlnyomórészt növényi eredetűek voltak. A több mint 100 év múlva, 1690-ben nyomtatásban megjelent Pax corporis, Pápai Páriz Ferenc az „emberi test nyavalyáiról” szóló, gyógyszer- és orvos-pótló művét tekintjük az első, valóban nagy hatású magyar orvosi könyvnek. Amint a szerző maga írta, könyvét nem tudósoknak szánja, hanem a „cselédes gazdáknak s gazdasszonyoknak és az igyefogyott szegényeknek, sok keservesen nyögő betegnek vigasztalásokra”. Kertművelésre, virágokkal, veteményekkel, fákkal való „bajmolódásra” ösztönöz ma is a Posoni Kert, Lippay János 1664-ben kiadott vaskos kötete, amelyben a gyógyfüvek bőséges leírását, hasznait, orvosló erejüket ismerteti a szerző. „Az meg-maradásra-való kincs” a kert – írja, bennük a virágok s füvek „orvosló erejekkel az betegség által elszaladott egészségünket visszahozzák, megmarasztják, őrzik szüntelen”. A 18. században megjelent füveskönyvek a növények pontosabb megismerését, azonosítását szolgálták, s a különféle gyógyászati felhasználásuk mellett számtalan hasznos etnobotanikai adatot tartalmaznak. (Diószegi-Fazekas: Magyar Füvész Könyv, Csapó József: Füves és Virágos Magyar Kert, Veszelszki Antal: Erdei és Mezei Gyűjtemény, Benkő József botanikai munkássága, aki elsőként alkalmazta a Linné alkotta kettős nevezéktant, míg Kitaibel Pál közel 150, addig ismeretlen növényt írt le a tudomány számára.) 1871-ben megjelent az első Magyar Gyógyszerkönyv, a gyógyszerek készítésének minőségi követelményeit, az ellenőrzés és minőségi előírások szabályait részletező hivatalos kiadvány, amely minden gyógyszergyártóra, gyógyszerészre és orvosra kötelezően vonatkozik.  A 19. századra egyre nagyobb hangsúlyt kapott a helyi növényzet megismerése, kutatása, amely előfeltétele a gyógynövények kutatásának, behatóbb megismerésének is. A 20. század elejére Magyarország élen járt a gyógynövénykutatásban: 1904-ben, Kolozsvárott létesült a világ első gyógynövénykutató kísérleti állomása, Páter Béla vezetésével. Kopp Elemérrel közösen kezdeményezték a növénykémiai kutatásokat is, és 80 növényfaj termesztési technológiájának kidolgozását. A gyógynövények nagyobb mértékű termesztése Magyarországon azonban csak az I. világháború utáni évekre tehető, mivel a megnövekedett gyógyszerhiány ismét a gyógynövényekre irányította a figyelmet.  1915-ben Budapesten létrehozták a Gyógynövény Kísérleti Állomást, ami a gyűjtés és termesztés ellenőrzését biztosította. A Gyógynövény Kísérleti Állomás bázisára támaszkodva Magyarország „gyógynövény nagyhatalommá” vált. Ennek a fejlődésnek az eredménye, hogy Kabay János ebben az időszakban dolgozta ki a morfin száraz máktokból történő előállítását. A 20-as évekre esik a hazai illóolaj-előállítás kialakulása is. Ekkor honosították meg az angol és francia levendulát, valamint a borsosmentát, és nagy mennyiségű illóolajat állítottak elő belőlük. A vadon gyűjtött gyógynövények közül ekkor vált híressé a magyar kamilla.

A II. Világháború gyógyszer- és teahiánya újabb fellendülést hozott a gyógynövények kutatásában és a termesztés és feldolgozás fejlesztésében. Megnőtt az értéke a vadon termő gyógynövényeknek is. Ilyen tipikus  „hadinövény” az erdei szeder, a leveléből készített tea a valódi teára emlékeztető illatú, ízű, cseranyagai és enyhe élettani hatása miatt a fekete tea pótlására már az I. világháború idején elrendelték a gyűjtését.

Magyarországon a gyógynövényekkel hasznosított terület a 20. század 80-as éveinek a végére 37-42 ezer hektár volt. Becslések alapján ma ez a területnagyság  20-25 ezer hektárra csökkent  – holott világszerte megnőtt a kereslet a gyógynövények és a belőlük előállított gyógytermékek iránt! Hazánk kiváló termőhelyi adottságokkal, évszázados termesztési hagyományokkal rendelkezik, a Magyarországról származó gyógynövény kiemelkedő minőséget jelentett a nemzetközi piacon is. Napjainkban az egészség megőrzésében, betegségek megelőzésében egyre nagyobb szerepet kapnak mindennapi gyógynövényeink. Szinte nincs is olyan betegség, amelyiknek valamelyik szakaszában ne jelentene segítséget egyik vagy másik növény! Egyre nyilvánvalóbb a régi mondás igazsága: „fűben-fában…”.

Szárítás és tisztítás

A legértékesebb termékeket a legtöbb hatóanyagot tartalmazó növényi részekből nyerhetünk. Az értéknövelés fontos feltétele, hogy a gyógynövényeket akkor takarítsuk be, amikor a legtöbb hatóanyagot tartalmazzák. Ez csak néhány termés és mag esetében egyezik a biológiai érettség állapotával. A gyógynövények többségénél a hatóanyag-felhalmozódás csúcsa a virágzás körüli szakaszban, a földbeli részeknél a tenyészidőszak végén van. Ez esetekben a betakarítás ideje nem a biológiai érettség, hanem a technológiai érettség fázisa. Az ekkor betakarított növényi részek (levél, hajtás, virág, gyökér) nedvességtartalma még nagy, károsodás nélkül még átmenetileg sem tárolhatók. A betakarított növényi részeket tehát tárolhatóvá kell tenni, a káros biológiai folyamatok (penészedés, barnulás) megakadályozására tehát tartósítani kell. Az első tartósítási (szárítási) műveletet a termesztőnek kell elvégeznie.

Gyógynövények szárítása

A gyógynövényszárítás alapkövetelményei:

A betakarított növényi részek (gyökér, hajtás, termés, virágzat) nedvességtartalma általában igen nagy, 60-80% körüli. Ha a víztartalmat lényegesen nem csökkentjük, a nedvességtartalom káros biológiai folyamatok – baktériumtevékenység, barnulás, penészedés – kialakulását teszik lehetővé. Emiatt a gyógynövény értékes hatóanyagai tönkremehetnek, s a drog külső tulajdonságai (szín, szag, íz) kedvezőtlenné válnak. A káros folyamatok megakadályozására alapvető követelmény a nedvességtartalom minél gyorsabb csökkentése.

A gyógynövény drogok jelentős részét közvetlenül (teakeverékekben, fűszerként) használjuk, ezért a szárítás során a hatóanyagok megőrzésén túl a külső tulajdonságokat is óvnunk kell. A gyógynövényszárítás fő követelménye még a gazdaságosság is.                                                                                               A gyógynövények szárítását úgy kell végezni, hogy a szárítás végén a drogok nedvességtartalma 10-14% legyen. Ilyen nedvességtartalommal a drogok többsége károsodás nélkül hosszabb ideig is tárolható. A túlszárítás nemcsak káros, de gazdaságtalan is.

A gyógynövényszárítás előkészítő műveletei:

A betakarított, gyűjtött friss növényi részeket a szárításra elő kell készíteni. E műveletek célja a szárítás hatékonyságának növelése.

a.)    Tisztítás:  a felesleges és káros anyagokat el kell távolítani. Ilyenek  az idegen növények, idegen növényi részek, sár, föld, homok. A tisztítást kézzel, rostákkal vagy mosással (pl. Angelica radix, Valerianae radix) végzik. Egyes esetekben hámozással távolítják el a hatóanyagot nem tartalmazó külső részt a gyökérről (pl.Althaeae radix).

b.)    Aprítás: aprítással készítik elő a szárításhoz a nagyobb méretű, vastagabb növényi részeket, főleg gyökereket.

c.)    Fosztás: fosztással választják el a leveleket a frissen levágott leveles szárról. Jó minőségű levéldrogot (folium) csak a szárítás előtt végzett fosztással lehet előállítani (pl.Melissae folium). A levéldrog előállításának nagy a kézi munkaigénye, ezért egyre ritkábban alkalmazott művelet.

Szárítási módok és berendezések:

A gyakorlatban természetes és mesterséges szárítási módokat különböztetünk meg. A mesterséges szárítási eljárásokat a levegő hőmérséklete alapján hideg levegős, meleg levegős és forró levegős csoportba sorolják.

a.)    Természetes szárítás:

Ősidők óta alkalmazott módszer. Legegyszerűbb módja a napon történő szárítás. Hátránya, hogy az időjárástól függ (hirtelen eső, szélvihar). Az időjárási károk megelőzésére szellős pajtákat, fészereket, padlástereket használhatunk. Hátránya még a nagy területigény. Ha vastagon terítik a növényt, gyakori forgatás szükséges. A jobb helykihasználás, a szárítás gyorsítása érdekében cserélhető szárítókereteken helyezik el a gyógynövényeket vagy növényi részeket. A jobb helykihasználáson túl így a drog minősége is lényegesen javul. Az egymás fölé helyezett keretek között a levegő szabadon áramlik. Szárítókeretre 1 négyzetméter felületre virágzatból általában 0,5 kg, leveles hajtásból 1-2 kg, gyökerekből 2-2,5 kg friss anyagot lehet elhelyezni.  A kiterített anyagot időnként forgatni kell, mivel esős, párás időben – száradás  helyett –   visszanedvesedés léphet fel.

b.)    Mesterséges szárítás:

Mesterséges szárítással a szárítási időt szinte órákra csökkenthetjük. A műszárítás alatt a levegőt felmelegítjük, a nedvességtartalmát légáramlással csökkentjük.

1.      Hideglevegős szárítás:

Hideg levegős szárításkor csak a szárítólevegő mozgását szabályozzuk. A levegő áramoltatását gépi úton (ventilátor) tartjuk fenn. A ventilátort csak száraz, meleg időben szabad működtetni. Jobb minőségű drogot lehet előállítani, ha a hideglevegős szárítást épületben végezzük. A száradás időtartama a levegő és a növény nedvességtartalmától függően 8-20 nap.

A hideg levegős és a meleg levegős szárítási mód között átmenetet jelent az aktív szellőztetéses szárítás, amit terményszárító és szellőztetőpadozattal –TSzP szárítóval- végeznek. Itt nemcsak a szárítólevegő mozgatására van lehetőség, hanem a levegő melegítésére is. Különösen alkalmas termések, magvak, de más növényi részek szárítására is.

2.      Meleg levegős szárítás:

Ma a gyógynövényeket többnyire így szárítják. A szárítandó növényt az előmelegített levegő áramlását biztosító zárt rendszerbe (gépbe) helyezik, és nem a légvezetéken kívülre rakják. Szabályozni tudjuk a levegő hőmérsékletét, a páratartalmat és az áramlás sebességét. A szárítás időtartama néhány óra. Az alkalmazott meleg levegős szárítási folyamatokban a növényi rész és a szárítólevegő mozgása általában ellentétes irányú.

3.      Forrólevegős   szárítás

 Főleg szálastakarmányok tartósítására használják. Gyógynövényszárításra csak egyes fajok esetében (orvosi csucsor, indián maszlag, apró meténg) alkalmazható. A szárítás időtartama kb. 2-5 perc.

Szárítás utáni műveletek:

Szárítás után a drogokat többnyire kis-és nagykereskedelemben forgalmazható késztermékké kell alakítani. Azokat a műveleteket amelyek ezt a célt szolgálják, manipulálási műveleteknek nevezzük.                                                                                                                                                       

A leggyakoribb szárítás utáni műveletek:

1.      Válogatás és tisztítás:

 A drogoktól idegen anyagokat (más növényi részek,gyomok, hulladék) kézzel ki kell válogatni.                                                                                                                                         

2.      Rostálás és szelelés:

Nagyság szerinti osztályozást és gépi tisztítást jelent.

3.      Szártalanítás:

Bizonyos virágdrogok (pl. kamilla) a megengedettnél hosszabb szárrészeinek az eltávolítását jelenti, amit többnyire speciális gépekkel végeznek. 

4.      Morzsolás:

 A megszárított leveles szárról a levelek és virágrészek leválasztását nevezzük morzsolásnak (pl. majoránna) . Ez a munkafolyamat kézzel vagy géppel végezhető el.

5.      Vágás és őrlés:

A vágást és őrlést általában teakeverékek összeállításához, vagy más célból a szükséges méretnagyság kialakításához végezzük.

Magtisztítás

A termesztett gyógynövények szaporítóanyagát (magvait) a követelményeknek megfelelő minőségben (tisztaság, csírázóképesség) kell előállítani. Továbbszaporításra csak az előzetesen hivatalosan ellenőrzött (fémzárolt) vetőmagot lehet elvetni.                                                                               

A vetőmagtisztításnak kettős célja van:                                                                                                                       

1. A vetőmag tisztaságának biztosítása (nem tartalmazhat más fajú, fajtájú magot, más fizikai szennyeződést pl. földrögöt, növényi részt)

2. A vetőmag csírázóképességének javítása (léha, sérült magvak eltávolításával javítható a csírázási %)

A magtisztítás eszközei és gépei:

Rosták:
Rostákkal a magvakat méretbeli különbségeik alapján tudjuk elválasztani egymástól. Szitaszöveti és lemezrostákat használhatunk. A rostanyílások lehetnek kör, hasíték vagy négyszögletes kiképzésűek.                                                                                                                                                                  

Szelelők:

A növényfajok magvainak aerodinamikai tulajdonságaiban mutatkozó különbségeket hasznosítják és alkalmazzák a magtisztításban. A szelelők lehetnek szívó, nyomó, oldalt fúvó megoldásúak.     

                                                                                                                                                                            Triőrök:
A növényfajok magvainak alaki különbségei alapján tisztíthatók a magvak. A triőrök lehetnek hengeres, tárcsás, csiga és tő-triőrök.
 

Koptató és morzsoló gépek:
A magvak termésekből való kifejtésére, levélzet és virágzatok szárrészről való leválasztására alkalmazhatók.                                                                                                                                       

Szeparátorok:

 A magvak fajsúly szerinti osztályozására alkalmas gépek.                                                                      

Horizontális és vertikális szalaggépek:

A gördülékenység felhasználásával történik a magtisztítás.                      

Mágnes gépek:

Mágnessel választják ki a sima felületű magvak közül azokat, amelyeknek felületén a vaspor megtapadt.                                                                                                                                                                          

Szín szerinti osztályozógép:

Az eltérő színű magvakat képes egymástól elkülöníteni.

Gyógynövénytisztító- és aprító berendezések

Válogatószalagok:

Segítséget nyújtanak a dolgozóknak az ömlesztett gyógynövény árúból a nem oda való idegen anyagok gyorsabb kiválogatásához. A válogatószalagok 5-7 m hosszúak, 70-80 cm szélesek. Szalagsebességük változtatható (1-10 m/perc).                                                                                       

Vágógépek:

Velük a már kiválogatott anyagot a kívánt méretre lehet aprítani. A vágógéppel ún. „sima” vágást és „kocka” vágást lehet végezni (pl. fehérmályva gyökér kockára vágása).                                            

Morzsológépek:

A megszárított leveles szárról a levelek és a virágzatok lemorzsolását végezhetjük el velük (pl. bazsalikom, majoranna).                                                                                                                                    

Őrlőgépek:

Ha a vágásnál finomabb anyagra van szükség őrlőgépet használnak. Az őrlés finomságától függően különböző minőségű anyagokat hozhatunk létre. Az őrlőgépeknek több típusa ismert, ezek: kalapácsos, turbóőrlő, vágva őrlő és csapos őrlő.                                                                                                                     

Rostagépek:

 Ezek a gépek a nyers vagy szárított, vágott (őrölt) anyagokból kiválasztják a kisebb vagy nagyobb részeket. Rostagéppel kiválaszthatjuk a homokot és a port is. Van amikor más feladatot is végezhetünk velük (pl. kamillaszártalanítás)

Szárítás után a drogokat csomagolni, és hosszabb-rövidebb ideig – az elszállításig – tárolni kell a termelőüzemben.

Tárolás: A szárítással tartósított és előállított gyógynövény drogok tárolására csak jól szellőző, száraz helyiségek alkalmasak. A drogok többé-kevésbé higroszkóposak (visszanedvesednek), nedves tárolási körülmények között jelentősen nőhet a nedvességtartalmuk. Nedves viszonyok között jelentős minőségi romlás következhet be.

A drogok közvetlenül vagy tovább feldolgozás után gyógyászati felhasználásra kerülnek, ezért alapvető fontosságú a tároló, raktározó helyiségek állandó tisztán tartása, esetenként fertőtlenítése. Védekezni kell a rágcsálók-  a rovarkártevők ellen.

Fontos, hogy a mérgező hatású drogokat (pl. nadragulya, indián maszlag) más drogoktól elkülönítve, külön helyiségben kell elhelyezni. Elkülönítve kell tárolni az átható szagú drogokat (pl. macskagyökér) is, hogy más drogok ne vegyék át kellemetlen szagukat.

Illóolajok tárolása:

Az illóolajokban a tárolás alatt olyan kémiai folyamatok mehetnek végbe, amelyek rontják az olaj minőségét (bomlás, oxidáció). A káros folyamatokat megakadályozhatjuk, ha a tároló helyiség hő-mérsékletét alacsonyan tartjuk, valamint a tároló edényeket színültig töltjük. Az illóolajokat – különösen, ha üvegedényben vannak – csak sötét helyiségben célszerű tárolni.

A drogok és illóolajok átmeneti tárolásánál is elengedhetetlen a pontos nyilvántartás. A tárolt drogokat, illóolajokat pontos, címkézett feliratokkal kell ellátni, megjelölve a mennyiséget és a tárolás helyét, a betakarítás, ill. töltés idejét.

Csomagolás:

A drogok csomagolásmódja függ:

• a drog jellegétől (termés, mag, gyökér, levél, virág, herba)
• a drog mennyiségétől
• a szállítás módjától
• a szállítási távolságtól

A legelterjedtebb csomagolóanyagok: bála, nagy-és kis zsák (papír, szellőző műanyag- jutazsák), láda, doboz.

Bálákba a préselhető – általában herba drogokat – csomagolják. A bála készítésére bálázógépeket használnak. A bálák súlya általában 60-100 kg. A bálákat zsákszövetbe (lehet szellőző műanyag is) varrják. A nem préselhető drogokat (gyökerek, kérgek) nagyméretű bálazsákokba csomagolják. A bálazsákokat töltés után bevarrják. 

A nagy térfogattömegű drogokat (termések, magvak) zsákokba kell rakni. Az erősen nedvszívó drogokat (virágzatok, csipkebogyó, boróka) többnyire papírzsákokba töltik. Az értékesebb, nyomásra érzékeny drogokat (kamillavirág, mentalevél, citromfű levél) fa- vagy kartondobozokba csomagolják.  Az illóolajokat fémedényekben, kannákban, tartályokban tárolják. Kisebb mennyiségű olaj tárolására az üvegedény a legmegfelelőbb. 

Az illóolajok a növényben a levél- és virágrészek külső elhelyezkedésű illóolaj-tartóiban, vagy a termések, magvak és gyökerek belső illóolajjárataiban halmozódhatnak fel. 

Az illóolajok szobahőmérsékleten általában folyékony halmazállapotúak, kellemes illatúak, párolognak, elillannak. Nem egységes vegyületek, sok összetevőből állnak.

Az illóolajokhoz többféle módon juthatunk. A legelterjedtebb kinyerési eljárás a vízgőz-desztilláció.

A desztilláció: a folyadékok gőzzé alakítása forráspontjukon, és a keletkező gőzök folyadékká való visszaalakítása hűtéssel. A folyadékelegyek desztillációjának két alapvető módja ismeretes:

–          Egyszerű desztilláció: olyan folyadék desztillációja, ami tiszta (egy fázisú) anyag, vagy több anyag elegye, illetve oldata, amelyek a különböző forráspontjuk alapján elválaszthatók.

–          Hidrodesztilláció: (vízgőz-desztilláció) egymással nem elegyedő folyadékok, rendszerint víz és vízben nem oldódó folyadékok (pl. illóolajok) együttes desztillációja.

E módszerrel történik az illóolajok kinyerése vízgőz segítségével.

 Az illóolaj-lepárlás és berendezései:

Előkészítő műveletek:

A levágott, betakarított növényi rész lepárlás előtti előkészítésének célja legtöbbször az, hogy az illóolajtartókat a gőz számára hozzáférhetővé tegyük. A lepárlás előtt aprítani kell , amelynek célja a lepárlóüst gazdaságosabb kihasználása. Az illóolaj-járatokkal rendelkező gyökerek, magvak aprítása, illetve roppantása az illóolaj jobb kinyerését szolgálja. Az aprítás mértéke az adott növényi résztől és a lepárló berendezéstől függ.

Lepárlás folyamata:

Az illóolaj-lepárlást szakaszos üzemű, folyamatos üzemű és ún. konténeres lepárlókban végzik.  A folyamat, illetve a műveletelemek gyakorlatilag azonosak. Legelterjedtebben a szakaszos üzemű lepárló berendezéseket alkalmazzák.

A)  Szakaszos üzemű berendezés:

Fő részei: gőzfejlesztő kazán, lepárlóüst, hűtő, illóolaj elválasztó edény

A lepárláshoz szükséges gőzt a berendezéstől függetlenül elhelyezett olaj-, szén-, vagy vegyes tüzelésű kazánban állítják elő.

A lepárlóüst álló henger, vagy lefelé szűkülő csonka kúp alakú. Anyaga fém (vas, réz). Magyarországon csonka kúp alakú, 3-5 köbméter hasznos térfogatú üstöket használnak.

A szakaszos működésű üst töltése kézi erővel, szállítószalag, esetleg markológép segítségével, vagy a szecskázással egy menetben történik. Gondoskodni kell a növény egyenletes elosztásáról. A növények térfogattömegét (üstbe rakható mennyiségét) a nedvességtartalom, az aprítás foka, a tömörítés mértéke befolyásolja.

B) Folyamatos üzemű berendezés:

A berendezés üstje többnyire 4-6 m hosszú álló henger, amelyben a növény felülről lefelé mozog, a gőz pedig alulról felfelé áramlik. A töltés és az ürítés folyamatos. A berendezés előnye a folyamatos üzemelés és a kis élőmunka igény, hátránya, hogy kevésbé alkalmas  a virágzatok, termések és gyökerek lepárlására .

Konténeres berendezés:

Kerekekre szerelt, vontatható, 25-35 köbméter űrtartalmú, fekvő formájú tartály, amit a betakarító géphez lehet kapcsolni. Az aprított növényi rész közvetlenül tölthető bele. A megtelt és lezárt tartályhoz (konténer) gőzbevezetés és páraelvezető cső csatlakoztatható. Az illóolaj a szakaszos működésű üsthöz hasonlóan párolható le. A konténerben köbméterenként 150-250 kg növénytömeg helyezhető el.

A lepárlás időtartama a növény tulajdonságától, az üst típusától, a gőz mennyiségétől és áramlási sebességétől függ. A felületi illóolaj-tartókból viszonylag gyorsan kinyerhető az illóolaj, a levelek és a virágzatok illóolaja nyers és fonnyasztott állapotban egyaránt rövid idő alatt, viszonylag kevés gőzzel kinyerhető. Belső illóolaj-tartók vagy járatok esetén a lepárlás hosszabb időt igényel.

A lepárlás akkor fejeződik be, ha a kondenzátorból kifolyó párlat nem tartalmaz illóolaj-cseppeket. A gyakorlatban a gőzbevezetést akkor szüntetik meg, amikor a párlat felületén nem képződik összefüggő olajréteg.

Hűtés, elválasztás:

A kondenzátor (hűtő) leggyakrabban spirálcsöves vagy csőköteges típusú. Anyaga réz, alumínium vagy rozsdamentes acél. A hűtést áramló víz végzi. Teljesítménye a hűtőfelület nagyságától, a víz hőmérsékletétől és mennyiségétől függ.                                                                                                            

A hűtőből lefolyó illóolaj és víz keverékéből az illóolaj elválasztása az ún. florentini edényekben, a sűrűség különbsége alapján történik. A kisebbek üvegből, a nagyobbak fémből készülnek. Működésük és felépítésük kétféle, attól függően, hogy víznél könnyebb, vagy víznél nehezebb illóolaj elválasztására szolgálnak.                                                                                                                                                

A párlatban az illóolaj kisebb-nagyobb cseppekben válik ki, ezek a vízben sűrűségük szerint felfelé vagy lefelé haladnak. Az ülepedési sebesség a cseppek nagyságától és az olaj-víz sűrűség különbségétől függ.

Lepárlás utáni műveletek:

Az elválasztott nyers illóolajat a lebegő szennyeződéseitől és víztartalmától meg kell tisztítani és meg kell szűrni. E művelet könnyítésére előzetes ülepítést célszerű alkalmazni, mert a szennyezőanyagok nehezen szűrhetők s a szűrő pórusait gyorsan eltömik.

Lepárlás után az illóolaj-mentes növényt a szakaszos üzemű készülékből az üst buktatásával vagy az anyag kiemelésével távolítják el. A folyamatos üzemű készüléket végtelenített csiga kihordó üríti ki.

Az illóolaj-mentes növényanyag hasznosítása a lepárlás gazdaságosságát jelentősen javíthatja. A lepárolt növényi részek (különösen a termések) értékes anyagokat – keményítőt, fehérjét, zsírokat- tartalmaznak, így értékes takarmányt szolgáltatnak. A takarmányként való felhasználás estén gyors hűtésről és szárításról kell gondoskodni, mert a forró és nedves növényi anyag gyorsan fertőződhet és megromlik. A szárított növényi anyag vegyes tüzelésű gőzfejlesztő kazánokban tüzelésre is használható. Legáltalánosabb a lepárolt anyag komposztálása és szerves trágyaként való felhasználása.

Illóolajok kivonása sajtolással:

A Citrus-félék (narancs, citrom, mandarin) illóolaja igen érzékeny, már 100 Celsius fok körüli hőmérsékleten is károsodik, ezért vízgőz-desztillációval nem nyerhető ki belőlük jó minőségű olaj. Az illóolaj hideg úton, a termésfal sajtolásával, vagy pépesítés után,  centrifugálással vonják  ki.

A GYÓGYNÖVÉNYEK HATÓANYAGTARTALMA ÉS HASZNÁLATUK

GYÓGYNÖVÉNYEKNEK nevezzük a gyógyítás céljára felhasznált növényeket.

(részletes táblázat mutatja be a tananyagban foglalt gyógynövények gyógyszerészeti és egyéb alkalmazását)

A Föld növényfajainak száma százezres nagyságrendű, ám ebből alig néhány száz az, amelyiknek ismerjük annyira a hatásmechanizmusát, hogy gyógynövényként hivatalosan is felhasználhatók legyenek. Ebben az értelemben gyógynövénynek csak a hivatalosan engedélyezett növényfajok tekintendők. (Hazánkban a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben felsorolt, illetve az Országos Gyógyszerészeti Intézet által engedélyezett növények és azok drogjai.)

A NÖVÉNYI DROG a gyógynövényeknek gyógyítás céljára felhasznált része, a növényi eredetű gyógyszerek nyersanyaga. A növényi drog lehet: egy adott faj legtöbb hatóanyagot tartalmazó része, pl. virága (orvosi székfű), levele (citromfű), gyökere (fehérmályva), termése (koriander); a növényi nyersanyagból előállított termék pl. illóolaj (borsmenta), zsírosolaj (maghéj nélküli tök), balzsam és gyanta, valamint drog a növényi nyersanyag átalakítása révén nyert orvosi szén (hársfaszén) és kátrány is.

A növényekben sokféle vegyület képződik és halmozódik fel. Ezek az úgynevezett BELTARTALMI vagy TARTALMI anyagok, amelyek a növények teljes kémiai összetételét képezik. A tudomány számára fontos valamennyi tartalmi anyagot megismerni, a gyógyászat szempontjából viszont  azoknak az anyagoknak van jelentőségük, amelyek biológiai hatással rendelkeznek: az emberi szervezetre kedvezően hatnak, az életfolyamatokra, illetve kórfolyamatokra gyakorolt konkrét hatásuk igazolható.   

A HATÓANYAG tehát  tartalmi anyagok közül terápiás hatással rendelkező, biológiailag aktív anyag. A hatóanyag létezését elsőként Paracelsus írta le a 16. században. Meglátása szerint a növények gyógyhatása nem a teljes növényben, azaz a beltartalmi anyagokban van, hanem a négy őselem mellett léteznie kell egy ötödik, belső, isteni lényegnek (quinta essentia: kvintesszencia), aminek a gyógyhatás tulajdonítható. Ezt mai szóval hatóanyagnak nevezzük

A KÍSÉRŐANYAG a hatóanyagok hatását elősegítő, vagy éppen gátló mellékhatóanyagok, amelyek nem rendelkeznek kifejezett élettani hatással, ám a drogok összhatását mégis befolyásolja a jelenlétük (pl. a hatóanyagok oldódása, felszívódása folyamatában).

A VEZETŐANYAG a drog beltartalmi minősítését szolgáló, arra jellemző anyag vagy anyagok.

A vezetőanyag nem feltétlenül azonos a hatóanyaggal, ám jelenléte és mennyisége a drog azonosságát és minőségét jellemzi.

A hatóanyagok többféle szempont szerint csoportosíthatók. Az alábbi rendszererezés a képződésükhöz vezető anyagcsere folyamatok alapján, vagyis a hatóanyagok biogenezise szerinti felosztást mutatja, amelyet  Vágújfalvi Dezső botanikus (1936-), a növényi hatóanyagok, íz- és illatanyagok szakértője  alkotott meg.

Ennek alapján a hatóanyagokat 5 fő anyagosztályba soroljuk:

1. szacharidok (cukorszerű vagy cukrokból származó vegyületek pl. a körömvirágban található poliszacharidok, de idetartozik a fehérmályva gyökerében található keményítő is)

2. fenoloidok (idetartoznak többek között a cseranyagok pl. a kakukkfű, orvosi zsálya, bazsalikom, citromfű, borsmenta leveleiben, ill. herbájában találhatók;  ligninek; kumarinok, mint az ánizs magjában, flavonoidok pl. a körömvirág és  az orvosi kamilla virágában)

3. poliketidek (a gyakorlatban zsírosolajoknak nevezett vegyületek, pl. a maghéj nélküli tök magjában)

4. terpenoidok (közülük kerülnek ki az illóolaj összetevők, pl. az ánizs, az édeskömény magjában, a citromfű, zsálya, menta, borsfű stb. levelében)

5. azotoidok (ebben az anyagosztályban az alkaloidok képezik a legnagyobb csoportot, de  idetartozik a fehér- és fekete mustár magjaiban lévő mustárolaj-glikozid is)

(részletes táblázat mutatja be a tananyagban foglalt gyógynövények gyógyszerészeti és egyéb alkalmazását)

Útmutató az ánizs (Pimpinella anisum) termesztéséhez

A Földközi-tenger keleti térségében, Kis-Ázsiában és Egyiptomban őshonos, ahol már a legrégebbi időktől fogva használták gyógy- és fűszernövényként. Az ókori görögök betegségek megelőzésére, az emésztés serkentésére fogyasztották a magjait, Dioszkoridész fájdalomcsillapító, vizelethajtó hatását írta le, mérges állatok harapása ellen ajánlotta. Pannóniába a rómaiak hozták be, ma is egyik kedvelt fűszernövényünk, a VIII: Magyar Gyógyszerkönyvben pedig hivatalos drog. Étvágyjavító, emésztést serkentő, hurutoldó, fertőtlenítő és görcsoldó hatású. Termését és illóolaját az élelmiszer- és cukoripar, de főképpen a likőripar használja fel.

Az ernyősvirágúak családjába tartozó egyéves, lágyszárú növény. Szára 40-70 cm magas, elágazó, egyenesen felálló, enyhén szőrözött, végig leveles. Szára gyenge, ezért előfordul, hogy a növény a talajra dől. Szárlevelei a szár alsóbb részein kerekdedek,  közepén szeldeltek, a felsők sallangosak. Virágzata összetett ernyő, amely 10-15 ernyőcskéből áll. Termése tojásdad, vagy fordított körte alakú ikerkaszat, csúcsán a két bibe-maradvány látható. Színe szürkészöld vagy szürkésbarna. Ezermagtömege: 1,5 – 4 g.

Környezeti igénye

Melegigényes, az ország északi, hűvösebb vidékein nem termeszthető. A magvak csírázási hő optimuma 20-25 ^oC. A csíranövények a hidegre nem érzékenyek, a néhány fokos fagyokat is elviselik. Víz és tápanyagigényes.

A csirázásához bőséges nedvességet igényel, legtöbb vizet a szárba indulás kezdetétől a virágzásig vesz fel. Érésekor a meleg, száraz időjárás a kedvező. Talaj tekintetében is igényes. Sikeresen csak jó szerkezetű, jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, semleges kémhatású talajon termeszthető. Homok vagy erősen kötött hideg talajok nem alkalmasak termesztésére.

Elővetemény

Az ánizs legjobb előveteménye a gabona, mert ez után a talaj művelésére elegendő idő áll rendelkezésre. Jó elővetemény a zöldtakarmánynövények (pl. silókukorica). Nem vethető pergő magvú ernyősök után (koriander, kömény stb.),  betegségük ugyanis közös és termésük nehezen tisztítható ki az ánizsból.

Talaj-előkészítés

Az elővetemény betakarítása után azonnal végezzük el a tarlóhántást. Az őszi mélyszántásig folyamatosan műveljük a talajt, hogy a gyomokat elpusztítsuk, illetve a gyommagvakat kikelésre késztessük. Az őszi mélyszántást  (25-30 cm)  feltétlen el kell végezni, hogy a téli csapadék a talajba kerüljön. Tavasszal a talajt, amint lehet zárjuk, és kertszerűen munkáljuk el.

Tápanyagellátás

Az ánizs kielégítő mennyiségű és jó termést csak megfelelő, könnyen felvehető tápanyag biztosítása esetén ad. Hektáronként 1 tonna hozamot tervezve 40-60 kg N, 60-100 kg P₂O₅, 40-60 kg K₂O tápanyagot tartalmazó műtrágyát adjunk, melyet az őszi talajműveléskor és a tavaszi vetőágy előkészítésekor szórjunk ki.

Szaporítás

Március végén – április elején vethető, amikor a talaj már legalább 7-8 ^oC-ra felmelegedett. Ennél alacsonyabb talajhőmérsékletnél történő vetés hiányos kelést eredményez. A vetés 25-30 cm sortávolságra, 2-3 cm mélységre történjen. A vetőmagszükséglet 15-20 kg/ha (80-100 db mag/fm). Az egyenletes kelés érdekében a vetés után azonnal hengerezzünk.

Ápolás

Az ánizs kelése és kezdeti növekedése lassú, ezért  az elgyomosodás jelent veszélyt rá. Néhány gyomirtó szerre ugyan az ánizs toleráns, ezek használata ellenére – mivel a növény gyom-elnyomó képessége gyenge – gyakran szükség van mechanikai gyomirtásra is. Lényegesen csökkenti az elgyomosodást és megkönnyíti a kapálást, ha a vetés után (preemergensen) 2,5 – 3,5 kg/ha Merkazin, vagy 2-3 kg/ha Maloran 50 WP, vagy 4-6 l/ha Stomp 330 EC juttatunk ki a területre. A legalább 10 cm magasságú növényállomány, a bimbózásig 2 kg/ha Afalonnal ismételten, vegyszeresen gyomirtható. Ez a kezelés a kétszikű gyomok nagy részét 10-14 napon belül leperzseli. Egyszikű gyomok ellen a kezdeti fejlődéskor Dual Gold 960 EC 2-2,5 l/ha, később Fusilade S 1-3 l/ha juttassunk ki a területre.

A virágzás és termésérés közti időszakban figyelmet kell fordítani a foltos bürök (Conium maculatum) irtására. A foltos bürök mérgező termése alakra és méretre is majdnem megegyezik az ánizséval, kitisztítása lehetetlen. A foltos bürök termésével szennyezett ánizs nem értékesíthető, gyakorlatilag sem drognak, sem vetőmagnak nem használható.

Növényvédelem

Veszélyes betegsége a bakteriózis, mely a korianderhez hasonlóan a virágok elszáradását okozza. A betegséget terjesztő rovarok ellen a szárba indulás stádiumában kell védekezni.
Kártevői közül a bagolylepke hernyóit, a köménymolyt, a fecskefarkú lepkék hernyóit és a levélaknázó légy lárváit lehet még megemlíteni

Vetési bagolylepke hernyója                                           Vetési bagolylepke

Képek forrása: http://www.edenkert.hu/profi-kertesz/aktualis-kerti-munkak/ktalaj-kartevok-nematop-biocont/2811/  

http://wikipedia.org

Köménymoly

kép forrása : http://wikipedia.org

Betakarítás

A többi ernyősvirágzatú növényhez hasonlóan az ánizs terméseinek érése is folyamatos, elhúzódó. Eltérést jelent, hogy termése viszonylag kevésbé pereg, ezért az egymenetes, kombájnos betakarítás terjedt el. A legértékesebb drog a középső, főernyőkben lévő ikerkaszat termésekből nyerhető.

Az egymenetes betakarítást július végét követően, a  főernyőkben lévő termések beérésekor lehet megkezdeni. Ekkor a növény szárlevelei már teljesen leszáradtak. Az ánizs aratásakor a gabonakombájn cséplőrészét úgy kell beállítani, hogy az ikerkaszat termések ne törjenek.

Amennyiben az időjárás hűvös, csapadékos, az érés vontatott, szükség lehet a kétmenetes betakarításra. Ez esetben a növényt a főernyők terméseinek viasz érettségi stádiumában rendre vágjuk, majd 4-6 napos utóérlelés után gabonakombájnnal elcsépeljük. A várható terméshozam 0,5 – 1 tonna hektáronként.

Termelőüzemi feldolgozás

Az ánizs cséplése után, különösen az egymenetes kombájnos betakarítás után, a termések nedvességtartalma mghaladja a 14-15%-ot, ezért feltétlenül szárítani kell. Jól alkalmazható erre a célra a szellőztetéses TSzP szárítóberendezés, de megfelelő a fedett színben való, vékony rétegben történő kiterítés, forgatás is. Az ánizs terméséből a szárat, levelet és az idegen anyagokat tisztítással kell eltávolítani.

Általános minőségi követelmények

A drog, csak az ánizs terméseiből (megszárított kaszattermés) állhat. Nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező vagy ártalmas hatású növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát, rovarkártevőket nem tartalmazhat.

Mivel a termésdrog gyógyászati felhasználásra kerül, különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a drog ne tartalmazzon mérgező növényi magvakat. A tisztítási hulladékot illóolaj lepárlással még hasznosítani lehet.

Nem tartalmazhatja a mérgező foltos bürök (Conium maculatum) ikerkaszat termését. Ez kisebb méretű az ánizs termésénél, nincs fedőszőre, csupasz, keserű ízű és nem ánizs szagú. 10%-os nátronlúggal nedvesítve enyhe melegítéskor kellemetlen, romlott halra, egérvizeletre emlékeztető szagot áraszt.

A kereskedelmi I. osztályú fűszerként használt ánizs tisztasága 96,5%, a csökkent értékű termés legfeljebb 2,5% szerves idegen anyagot tartalmazhat. Szervetlen idegen anyag legfeljebb 1% lehet benne. Illóolaj-tartalma legalább 1,5% legyen.

A drog minőségi követelményeit az Európai Gyógyszerkönyv rögzíti.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Május eleje, a gyomosság felvételezése, a mechanikai vagy a vegyszeres gyomirtás elvégzésének eldöntése.

2.      Augusztus eleje, a foltos bürök – fertőzöttség felmérése, és az aratás időpontjának eldöntése.

Útmutató a bazsalikom (Ocimum basilicum) termesztéséhez

Falusi kertjeink kedvelt, illatos növénye Indiából származik, de melegebb vidékeken világszerte termesztik. Nevének első, magyar nyelvű, 1540-ből való írásos említése után a 17. században már annyira ismertté vált, hogy „kevés ház ablaka légyen, s kevés virágos kert, melyek ennek szagát ne éreznék, annyira szagos és kedves”. Latin neve is erre utal, az ógörögből származó ocimum: szagosat, illatosat, a basilicum pedig  királyit jelent .

A bazsalikom az ajakosok családjába tartozó egyéves, lágyszárú növény. Gyökere mélyre hatoló, karószerű, szára kb. 40-60 cm magas, felálló, a tő aljától elágazó. Levelei nyelesek, keresztben átellenesek, fényes zöldek (esetleg pirosas-barnás színűek), tojásdadok vagy lándzsa alakúak. Virágzata végálló, laza álfüzér. Apró virágai fehérek vagy halvány rózsaszínűek, egy-egy murvalevél védelmében képződnek. A virágzat alulról felfelé nyílik, július közepétől, augusztus közepéig virágzik. Termése fekete vagy sötétbarna-világosbarna makkocska. Folyamatosan érő termése pergésre közepesen hajlamos. Ezermagtömege: 1,2 – 1,8 g.

Hatóanyaga a föld feletti hajtásokban halmozódik fel, ami a növénynek jellegzetes illatot ad. A Magyarországon termesztett bazsalikomok illóolajának főbb összetevői a metilkavikol: 50-55%  és a linalool: 40-45%. Sajátos illata, íze miatt kedvelt fűszernövény. Felhasználják még az illatszer- és likőriparban is. Étvágyjavító, vizelet- és szélhajtó, köhögéscsillapító teakeverékek alkotórésze.

Környezeti igénye

Fénykedvelő és melegigényes növény. Hidegre érzékeny, a levelek már 0,5-1 ^oC-on megfeketednek és lehullanak. A tenyészidőszakban 550-600 mm csapadékot igényel. Magyarországon csak öntözéssel termeszthető. Vízfogyasztása – különösen az oldalhajtások megjelenését követő időszakban – nagy. Termesztésre a gyorsan melegedő, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású talajok a legmegfelelőbbek. A mag csírázásához 18-20 ^oC hőmérsékletre van szükség.

Elővetemény

Előveteményre nem érzékeny, a kapások után jól termeszthető. Követelmény, hogy a talaj ne legyen évelő gyomokkal fertőzött. Ha a bazsalikom tábla túl gyomos lesz, a vágás után a gyomok kiválogatása sok időt vesz igénybe, ami megemeli a költségeket.

Talaj előkészítés

Az őszi mélyszántást követő tavaszi talajmunkákkal megülepedett, aprómorzsás szerkezetű, kertszerűen elművelt talajfelszínt kell kialakítani. Fontos a talaj nedvességének megtartása, ezért a vetésmélységen túli talajmozgatást kerüljük, ha mégis szükséges, hengerezzük utána a területet.

Tápanyagellátás

A bazsalikom a szerves trágya utóhatását is  jól hasznosítja, ezért közvetlen istállótrágyázást nem igényel. Alaptrágyaként az őszi talaj-előkészítéskor 35-40 kg/ha nitrogén, 55-70 kg/ha foszfor és 60-80 kg/ha káliumot, a tavaszi talaj-előkészítéskor 30-40 kg/ha nitrogént, valamint az első vágás után 40-50 kg/ha nitrogén műtrágyát kell a talajba bedolgozni.

Szaporítás

A bazsalikom palántaneveléssel és állandó helyre vetéssel egyaránt termeszthető.

Palántanevelés

A költségesebb palántanevelési módszert napjainkban már ritkábban alkalmazzák. E módszer szerint a magvakat – fűtetlen fólia alatt – március második felében 15-20 cm-es sortávolságra, 0,5 cm mélyre kell vetni.

Vetőmagszükséglet: 1kg/ha
A palántanevelés időtartama: 6-8 hét.
A 8-10 cm magas palánták a májusi fagyok után ültethetők ki, 40-50 cm-es sor- és 30 cm-es tőtávolságra.

A vetést szaporító ládákba is végezhetjük (sorba vetés). A kelés után 10-12 nap múlva a kis növényeket (két szikleveles állapotban) áttűzdeljük. A 8-10 cm-es palántákat a májusi fagyokat követően, néhány napos szabadban tartott edzés után kiültethetjük.

Állandó helyre vetés

A vetés ideje – a talaj felmelegedésétől függően – április vége, május eleje, jól előkészített vetőágyba (sima felület, aprómorzsás talajszerkezet). Sortávolság 36-48 cm, vetésmélység 0,5-1 cm, vetőmagszükséglet 6-8 kg/ha (80-100 db/folyóméter). A vetés után hengerezés szükséges.

A kelés után, a sorok záródásáig mechanikai gyomirtást (sor- és sorközkapálás) kell végezni. Szükség esetén az állományt öntözni kell.

Ápolás

A helybevetett állománynál a kelés után sorközkapálást és tőszámbeállítást kell végezni. A tőszámbeállítás azt jelenti, hogy folyóméterenként kb. 6-7 palánta maradjon. Palántázott állománynál sor- és sorközkapálás legalább két alkalommal elmaradhatatlan. Szükség esetén a növényeket öntözni kell.

Növényvédelem

Magyarországon jelenleg leírt kártevője és kórokozója nincs, ezért kémiai növényvédelemre nincs szükség.

Betakarítás

A bazsalikom föld feletti virágos, leveles hajtása a tenyészidőszakban kétszer vágható. Az első vágást rendszerint július közepén, az első virágok megjelenésekor kell elvégezni. Ekkor halmozódik fel a legtöbb hatóanyag. A második vágást az új hajtások virágzásakor, de feltétlenül az első fagyok megjelenése előtt kell megtenni.

A betakarítás többnyire kaszálva-rakodó géppel, vagy kis területen kézzel (metszőollóval) történik. A hajtásokat minden esetben az első hajtás felett, 8-10 cm magasságban vágják le. Ez különösen fontos az első vágás esetében, mert így biztosított, hogy a növény ismét kihajtson. Kézi vágás esetében kerüljük el, hogy a gyomok a bazsalikom közé jussanak

Termelőüzemi feldolgozás

A levágott növényeket azonnal szárítóba (meleg levegős szárító, TSZP, szárítókert, padlás) kell szállítani.

A szárítást a levelek és virágzati részek lemorzsolása (rendszerint morzsológéppel, kisebb mennyiség esetén kézzel) követi. A morzsolással egy menetben kell elvégezni a szárrészek, más idegen növényi részek és a homok eltávolítását. A lemorzsolt anyagot 5 –  majd 3,5 mm lyukbőségű rostákon és speciális tisztítógépeken elválasztják a maradék szártörmeléktől és talajszennyeződéstől. Tulajdonképpen a 3,5 mm-es rostán átesett, legfeljebb 2,5% homoktartalmú herba a végtermék (drog). Várható terméshozama: 1,5-2 t/ha morzsolt drog.

Általános minőségi követelmények

A drog a bazsalikom virágzáskor levágott, megszárított, tisztított leveleiből és virágzatából állhat. A morzsolt, minőségi fűszeráru  illetve az I. osztályú drog a bazsalikom szárrészeit 2%, terméseit 5%-ban tartalmazhatja.

Idegen növényi részek 1%-ban lehetnek benne. A drog illóolaj-tartalma I. osztálynál legalább 0,5%, II. osztálynál 0,5%, a morzsolt fűszer illóolaj-tartalmának pedig 0,3%-nak kell lennie.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Tavasszal a talajelőkészítésekor, vetés időszakában (március, április)

2.      Első vágás előtt, vágás időpontjának megállapítása (július eleje)

3.      Második vágás előtt, vágás időpontjának megállapítása (szeptember eleje).

Útmutató a borsfű (Satureja hortensis) termesztéséhez

A borsfű neve erejét, csípősségét jelzi, a valódi bors elterjedése előtt ezt a füvet használták az ételek csípős fűszerezésére, ecetek és mártások készítésére. A Földközi-tenger keleti partvidékén honos, a legősibb gyógy- és fűszernövények egyike. Csípősségét a benne lévő illóolajnak köszönheti, ennek tulajdonítható fertőtlenítő és enyhe serkentő hatása is. Mint afrodiziákum, keresett fű volt régen – talán ezért kapta a Satureia, azaz szatír nevet.

A borsfű hazánkban régóta termesztett gyógy- és fűszernövény, a termelésben borsikafű és csombord néven is ismerik.

A borsfű 0,5-2% illóolajat, cseranyagot, nyálkát, gyantát, keserűanyagot stb. tartalmaz. Teáját alacsony vérnyomás, bélhurut, felfúvódás és köhögés ellen alkalmazzák. Ipari és háztartási fűszer. Illóolaját a konzerv- és likőripar használja fel.

A drogot a szárról szárazon lemorzsolt levelek és virágok adják. Gyökere erősen elágazó, gazdagon behálózza a talajt,  szára 30-50 cm magas, elfásodó. Levelei keresztben átellenesek, szálas-lándzsásak, 1-2 cm hosszúak, ép szélűek. A levéllemez mindkét oldala illóolajtartó mirigyekkel sűrűn borított. Virágai kicsinyek, egyoldalú füzérben állnak, fehérek vagy lilás-rózsaszínűek. Termése négy résztermésre hasadó makkocska. Ezermagtömege 0,5-0,6 g.

Környezeti igénye

Meleg és fénykedvelő növény. Gyorsan melegedő, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött vályog-, lösz-, barna homoktalajon sikeresen termeszthető. Kevésbé vízigényes, öntözés nélkül is jó drogtermést ad. Magjait elhullajtja, ezért a talajt gyomosítja a következő évre.

Elővetemény

Mint egyéves növény a vetési sorrendben bárhol elhelyezhető, a legtöbb növény után termeszthető. A trágyázott növények jó előveteményei. Önmaga után 2-3 évig ne termesszük.

Talaj-előkészítés

A talaj előkészítése minden esetben az őszi mélyszántással kezdődik, és folytatódik annak tavaszi elmunkálásával. Márciusra a kertszerűen előkészített, aprómorzsás talajszerkezet kialakítása, és a talajnedvesség megóvása a legfontosabb tennivaló. A majdani vetésmélységen túli talajmozgatást (tárcsázást) tavasszal kerülni kell, ha erre mégis szükség van, hengerrel tömörítsük a talajt.

Tápanyagellátás

A szervestrágya utóhatását jól hasznosítja. Az őszi talaj-előkészítő munkák során juttatjuk ki a foszfor és kálium műtrágyát. P₂O₅-ból 50-60 kg/ha, K₂O-ból 60-80 kg/ha mennyiséget. A borsfű különösen igényes a talaj magas szintű káliumellátottságára, ami a növény harmonikus fejlődésére van hatással. Ezért a műtrágya adagok kijuttatása előtt győződjünk meg a terület tápanyag-ellátottságáról (elővetemény, talajvizsgálat). A N-műtrágyát tavasszal, a vetés előtt szórjuk ki 50-80 kg/ha  mennyiségben.

Szaporítás

Mivel a borsfű meleg- és fényigényes növény, optimális vetésideje március vége – április eleje, amikor a talaj már kellően felmelegedett. A magvak 14-16 ^oC-on kezdenek csírázni. A vetés mélysége 0,5-1,5 cm, ami a talaj nedvességtartalmától függ. Április végén már csak olyan területeken vethető, ahol az öntözés megoldható. A sortávolság 25-30 cm. Gépi sorművelés esetén nagyobb sortávolságra is vethetők (45-50 cm). Az egyenletes kelés érdekében vetés előtt és után hengerezni kell. Vetőmagszükséglete: 4-8 kg/ha, ami a helyi talaj- és csapadékviszonyoktól függően módosul. Általában folyóméterenként 120-140 csiraképes magot számolunk. A kelés után a növény kezdeti növekedése és fejlődése gyors, 75-80 nap után megjelennek az első virágok.

Ápolás

Sűrű kelés esetén 4-6 lombleveles korban a növényeket – sortávolságtól függően – 15-20 cm tőtávolságra ritkítjuk meg. Üzemi területeken a ritkítást a sorok irányára merőlegesen járatott könnyű boronával végezhetjük.

A gyomok irtását a 45-50 cm sortávolságra vetett állománynál gépi sorközműveléssel végezhetjük. Vegyszeres gyomirtásra használható szerek:

1.      Vetés előtt: Aresin 3-4 kg/ha

2.      A növény 10-20 cm-es állapotában, amennyiben szükséges, Aresin 1-2 kg/ha mennyiséget permetezzünk ki. Az egyszikű gyomokat 1,5-2 kg/ha Fusilade vagy Kusagard szerekkel irthatjuk.

A vegyszeres gyomirtást a talajlazítás érdekében célszerű sorközkapálással kiegészíteni. Az első vágás után feltétlenül szükséges a sorközművelés.

Növényvédelem

Járványszerűen fellépő betegsége nincs (5-6 évenként esetleg rozsdafertőzés előfordulhat), ezért kémiai védekezésre nincs szükség.

Betakarítás

A virágzás kezdeti szakaszában, júniusban, amikor még kevés a magtartalom, a növény föld feletti részét a legalsó elágazások felett, kaszálvarakodó-géppel takarítjuk be. Kedvező körülmények között a borsfű kétszer vágható. először júniusban, másodszor szeptember végén – október elején. Várható terméshozam: 1,5-2,0 t/ha.

Termelőüzemi feldolgozás

A betakarított, zöld színű, friss növényanyagot száraz, szellős helyen (nem napon), vékonyan elterítve, vagy műszárítóban megszárítjuk (legfeljebb 40 ^oC-on). Üzemi termesztés esetén a TSZP-II. típusú szárítóberendezés használata lehetővé teszi a termőterület nagyságának növelését , és minimalizálja a természetes szárítással járó kockázatot.

Jó minőségű árut csak az idejében levágott és az eredeti zöld színében megszárított növényből nyerhetünk. A száraz herba feldolgozását végezhetjük gépi, illetve kézi erővel. Az üzemi feldolgozás két menetben történhet. Először az előmorzsolást végezzük el bármilyen típusú átalakított gabonakombájn (pl. SZK-4 vagy E-512) segítségével. A kombájnt helyettesíthetik a régi cséplőgépek is. Ezzel a művelettel a vastagabb szárrészeket távolítjuk el,  és ezután következik a morzsológép használata.

A kombájn egyszerűen átalakítható a borsfű herba csépléséhez. A munka megkezdése előtt:

Ø  a kasza szerkezetét kiiktatjuk

Ø  a dob fordulatszámát 600 f/percre csökkentjük

Ø  az utóverőt kiiktatjuk

Ø  a mag és kalászfelhordót kiiktatjuk (csak a törekasztal alatti,  vízszintes tengelyű csiga működése szükséges)

Ø  mag- és kalászfelhordó alsó zsaluit kinyitjuk

Ø  a ventillátort kiiktatjuk

Ø  a tisztítórész rostáit (törek- és pelyvarosták) nagyobb szögbe állítjuk.

Az értékes drog megóvható, a veszteség csökkenthető, ha a kombájnt munka közben ponyvára állítjuk.

A száraz levéltörmeléket 2,5 mm lyukbőségű rostán többször átengedjük, hogy a készáruba szártöredék ne kerülhessen. A drogot száraz, szellős, tiszta helységben, közvetlen napfénytől védve és idegen, átható szagú anyagoktól gondosan elkülönítve kell tárolni.

Általános minőségi követelmények

A drog átlagszíne barnás zöld, a virágok ugyanis sárgásbarna színűre száradnak, a makkocska részterméskék is világosbarna színűek. A levelek a rostálás következtében rendszerint töredezettek, a vékony szárrészek mennyisége változó. A szárrészeket többszöri kb. 2,5 lyukbőségű rostával kell eltávolítani.

A drog csak a termesztett borsfű megszárított, morzsolt virágaiból, leveleiből és vékony szárrészekből, valamint terméseiből állhat. A drog a növény egyéb részeiből, valamint más növények részeiből legfeljebb 1%-ot tartalmazhat. Szervetlen szennyeződés legfeljebb 1% lehet. Illóolaj-tartalma legalább 2% legyen.

A drog nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező vagy ártalmas növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát, rovarokat és azok lárváit nem tartalmazhatja.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Június közepe, az aratás időpontjának meghatározása.

2.      Július eleje, a feldolgozás, manipulálás és minőség ellenőrzése.

Útmutató a borsmenta (Mentha piperita) termesztéséhez

Évezredek óta ismert gyógynövény a menta. Az ókori népek már termesztették kertjeikben, és nagyon változatos módon használták fel erős illatú gyógyanyagait: frissen eszegették, koszorúba kötötték hűsítő hatásáért, megszárítva, porrá törve ivóvizet fertőtlenítettek vele, olajban főzték és illatos kenőcsöket készítettek belőle – a menta egy egész házipatikát pótolt. A számtalan mentafaj közül elsőként a csombormentát (Mentha pulegium) említik a régi források. A ma legismertebb menta, a borsmenta vagy borsosmenta, fajhibrid: a Mentha aquatica és a Mentha spicata keresztezésével jött létre. Alig több, mint 300 éves, a 17. század végén írták le Angliában, s a 18. században kezdődött meg nagy területeken való termesztése. 

A borsmenta az egyik legfontosabb és legismertebb illóolaj-tartalmú növényünk. Termesztésének hazánkban is jelentős múltja van, különösen a Balaton környékén és Szabolcs-Szatmár megyében. Levele és herbája teakeverékek, élelmiszer- és kozmetika-, valamint háztartásipari termékek alapanyaga. Illóolaját a korszerű gyógyászat is széles körben alkalmazza,  az abból előállított mentol fűszeres illatú, baktericid hatású .

A borsmenta az ajakos virágúak családjába tartozó, földalatti gyökérsarjakkal áttelelő és szaporodó növény. Szára a termőhelyi viszonyoktól függően 40-100 cm magasságú, a felső részén elágazó. Levelei hosszúkás tojásdadok, élesen fűrészes szélűek. A levél fonákján és színén találhatók az illóolaj-tartó mirigyszőrök. Virágai világos lilák, hamar lehullnak. Mivel a borsmenta fajhibrid, makkocska termései gyakorlatilag sterilek.

Környezeti igénye

Víz- és tápanyagigényes.  Hazánkban mindenütt termeszthető, ahol fokozott víz- és tápanyagigénye kielégíthető. A viszonylag gyorsabban felmelegedő, laza szerkezetű, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású barna homok, tőzeg-, vagy öntéstalajok a legkedvezőbbek termesztésére. Nem megfelelőek a száraz vagy vízállásos, túlságosan kötött vagy futóhomokos, valamint a hideg fagyzugos területek talajai.

A fényellátottsággal arányosan nő a növény terméshozama és illóolaj-tartalma. Ezért a napfényes, déli fekvésű területek kedvezőbbek a termesztésére. Vízigénye a kihajtástól egészen a virágzásig folyamatosan növekszik.

Elővetemény

Előveteményének a korán lekerülő gabonafélék vagy kapások alkalmasak. A termőterület kiválasztásánál mindig figyelembe kell venni, hogy két-három évig ugyanazon a helyen marad, tehát évelő tarackos gyomokkal, folyondár szulákkal (Convolvulus arvensis) a terület ne legyen fertőzött. Önmaga után 4-5 évig ne telepítsük. A biztonságos és nagy hozam érdekében öntözhető területet válasszunk.

Talaj-előkészítés

Az elővetemény betakarítása után kell kiszórni a szerves trágyát. Nyári vagy őszi mélyszántást végezzünk. Telepítés előtt a talajt rögmentesre munkáljuk el. A talaj előkészítő munkákat úgy szervezzük, hogy minél kevesebb nedvesség vesszen el a művelés során.

Tápanyagellátás

A borsmenta tápanyagigényes növény. Nagy hozamokat és kedvező illóolajtartalmat csak kellő tápanyagellátás esetében várhatunk. A telepítés előtti istállótrágyázás a legkedvezőbb hatású. A 20-30 t/ha érett istállótrágyát jól hasznosítja. A nem kellően érett szalmás trágya után a talaj üreges, laza marad, ez a menta kifagyását eredményezheti.  Istállótrágya hiányában 15-20 t/ha komposztot adjunk. Ősszel a szerves trágyával együtt célszerű még 50-70 kg/ha P₂O₅-t és 40-60 kg/ha K₂O-t tartalmazó műtrágyát a talajba dolgozni.

Tavasszal 80-100 kg/ha nitrogénadagolás szükséges. A nitrogén műtrágya kétharmadát a kihajtás előtt, egyharmadát pedig az első vágás után adjuk. A további termő években az őszi leszántáskor 70-120 kg/ha P₂O₅-t tartalmazó műtrágyát adjunk. A nitrogén műtrágyát a következő években is az előzőekben leírt módon célszerű kijuttatni. Öntözés esetén a nitrogén adagját még 25-30%-kal növelhetjük.

Fontos a jó mikroelem-ellátottság biztosítása is. A tenyészidőszakban 2-3 alkalommal adott mikroelemes lombtrágyázás (0,2%-os Wuxal, 0,3%-os Volldünger, 1%-os Mikramid) kedvezően befolyásolja a terméshozamot és az illóolaj-tartalmat.

Szaporítás

A borsmenta szaporítása a földalatti fehér hajtásaival (sztóló)  vagy gyökeres sarjhajtásokkal történhet. Sztólóval a betelepítést ősszel végezzük. Tavasszal gyökeres sarjhajtásokkal telepítjük a mentát. A szaporításra használt sztólót általában másod-, vagy harmadéves termő ültetvényről szedik, a második vágás után. A sztólók kiszedését kormánylemez nélküli ekével történt fellazítás után lehet végezni. Jól bevált a rázóláncos burgonyaszedővel történő sztólófelszedés. A felszedett sztóló nedvességtartalma már néhány óra alatt is jelentősen csökken; különösen napos vagy szeles időjárás esetén. Ezért a felszedés után mielőbb az ültetés helyére kell szállítani, vagy kupacolás után földdel, vagy műanyag fóliatakaróval kell védeni a kiszáradástól. Az ültetés kultivátorra szerelt nyitóelemekkel, 70-80 cm távolságra készített barázdákba történhet. A barázdákba kell berakni folyamatosan a sztólókat, majd kézzel vagy töltögető eketestekkel  be kell takarni. A barázdakihúzás és a takarás között minél kevesebb idő teljen el, hogy ne száradjon ki a barázdába rakott sztóló. A telepítés után hengerezéssel kell a talajt tömöríteni. A telepítést úgy kell végezni, hogy a sarjak 10-12 cm-es átlagmélységbe kerüljenek. A sekély telepítés kiszárad, vagy elfagy, a túl mélyre történő telepítés pedig hátráltatja a kihajtást. A telepítéshez 1,5-2,0 t/ha sztóló szükséges.

Tavasszal a borsmentát gyökeres sarjhajtásokkal telepítsük. Ennek optimális időpontja az időjárástól függően május hónapban van. A 8-12 cm-es gyökeres hajtásokat telepítjük. Eső, vagy öntözés után az idősebb borsmenta-állományból a sarjhajtások könnyen kiszedhetők és palántaültető géppel telepíthetők.

A gyökeres sarjhajtásokat az ültetésig óvjuk a kiszáradástól. Szedéskor takarjuk le, mielőbb vermeljük, szállításkor öntözzük meg. A telepítés után iszapoló öntözéssel (0,3-0,5 l víz tövenként) biztosítsuk a jó eredést. Az ültetés 70×30-40 cm sor- és tőtávolságra történjen, így hektáronként 40000-50000 db palánta szükséges.

A sztólóval történő őszi telepítés az első évben általában 25-30%-kal magasabb termést hoz. Ezzel szemben a gyökeres sarjhajtásokkal (palántával) történő telepítés olcsóbb, egyszerűbb, jól gépesíthető.

Ápolás

A borsmenta állományt a tenyészidő alatt folyamatosan gyommentesen kell tartani. A megeredés, kihajtás után a sorközök géppel, a sorok kézzel gyomtalaníthatók.

Vegyszeres gyomirtása is megoldott. Sztólóval történő telepítés után tavasszal a kihajtás előtt, gyökeres sarjhajtással történő telepítéskor a palánták megeredése után, 2-3 kg/ha 80% terbacil hatóanyagú Geonterrel  80WP (Sinbarral) gyomirthatunk. A gyomirtószer kipermetezését 400-600 l/ha vízzel, egyenletesen végezzük. Másod-, harmadéves állományokban a gyomirtószer adagot 3-4 kg-ra növelhetjük, és kipermetezését tavasszal a menta kihajtása előtt végezzük. A Geonter nem fitotoxikus a mentára, széles hatásspektrumú és az egész tenyészidőre gyommentessé teszi az állományt. A többéves állományokban a folyondár szulák (Convolvulus arvensis) szaporodhat el jelentősen, mivel ez a gyom a terbacil hatóanyagra rezisztens. A másod- és harmadéves állományokban,  kihajtás előtt, Geonter 80 WP 3-5 kg/ha, Aresin 3-4 kg/ha vagy Merkazin 4-5 kg/ha javasolható.

A borsmentát – ha lehetőség van rá – a száraz periódusokban és az első vágás után öntözzük 30-40 mm csapadéknak megfelelő vízmennyiséggel.

Növényvédelem

A borsmenta legveszélyesebb károsítója a mentarozsda (Puccinia menthae), mely rendszeresen súlyos károkat okoz.

A rozsdagomba által károsított levelek lehullanak, és a növények felkopaszodnak. Az így károsodott levelek illóolaj-tartalma csökken és minősége rossz. A mentarozsda fellépésének megelőzésére, a fertőzés csökkentése érdekében a menta-telepek fontos őszi munkája a leszántás. A leszántást maximum 15-20 cm mélyre végezzük október második felében, de legkésőbb november közepéig. Az alászántás után gyűrűs-hengerezzünk. A mentarozsda ellen vegyszeresen is védekezni kell. A fertőzés kezdetén kipermetezett 0,9-1 l/ha Tilt, vagy az 1,2-1,5 l/ha Vigil biztonságos védelmet ad.

A növényen károsító takácsatkák és kabócák ellen kisüzemben a 0,9-1 l/ha Danitol 10 EC + 0,4-0,5 kg/ha Nissorun 10 WP k

ombináció ad jó védelmet. Nagyüzemekben a 0,8-1 l/ha Filitox, vagy az 1,2-1,5 kg/ha Ultracid 40 WP alkalmazása javasolható. Szükség esetén a fungicid és az inszekticid tankkeverékként egy menetben kipermetezhető. A megfelelő permetlé-borítás érdekében 800-900 l/ha vízben permetezzük ki a növényvédő szereket.

Betakarítás

A borsmenta szárított levele és leveles szára szolgáltatja a drogot. Foliumnak a virágbimbók megjelenése előtt (amikor a levélnyél pattanva törik), herbának a virágzás kezdetén kell az aratást megkezdeni.

Őszi telepítés esetén a borsmenta már az első évben is kétszer (július-szeptember) aratható. Tavaszi telepítéskor az első évben csak egyszeri vágásra (augusztus végén) számíthatunk. A másodéves állományok, a telepítési módtól függetlenül, kétszer vághatók.

Száraz levél előállításához a hajtásokat 5-6 cm-es tarlóra vágjuk le és azonnal fosszuk. Hervadt növényekről a levelek nehezen foszthatók. A hajtáscsúcs 2-3 levélpárját is a levelek közé foszthatjuk. A várható terméshozam 1,0-1,5 t/ha száraz levéldrog.

A mentát széna- és illóolaj előállításakor azért vágjuk a virágzás kezdetén, mert akkor tartalmazza a hajtás a legtöbb illóolajat. Ettől a vágási időponttól, csak a rozsda fellépése esetén térjünk el. Rozsda fellépésekor azonnal vágni kell. A borsmenta vágása történhet kis területen kaszával, sarlóval. Üzemi táblákon gépi kaszálóval, rendrevágóval. A rendekről a növény néhány napos fonnyasztás után kocsira rakva, fedett helyre, szárítóba szállítható. Illóolaj előállítása esetén nem szükséges a fonnyasztás, azonnal szállítható a lepárló berendezéshez. Várható hozam 2-3 t/ha száraz herba, illetve 30-50 kg/ha illóolaj.

Termelőüzemi feldolgozás

A lefosztott leveleket szellős, száraz, tiszta padláson vagy egyéb fedett helyen, 2-3 cm vastagon terítve szárítsuk. Száradás közben a leveleket forgatni tilos, mert sérülve a levelek könnyen megbarnulhatnak, minőségük romlik.

A borsmenta széna előállítására a TSzP szellőztetéses szárító a legalkalmasabb, de jól szárítható, néhány napos renden való fonnyasztás után, szellős padláson vagy egyéb fedett helyen.

A friss mentahajtásokból, vízgőz-desztillációval, a szokásos lepárló berendezésekben illóolaj nyerhető. Lepárlás előtt arra kell ügyelni, hogy az anyag ne fülledjen be, mert ez csökkenti az illóolaj-tartalmat.

Általános minőségi követelmények

A drog csak a borsmenta megszárított leveléből állhat.

A drog nem lehet dohos, penészes, idegenszagú. Ártalmas növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát, rovarkártevőket nem tartalmazhat. Idegen növényi rész I. osztálynál 1%, a II. osztálynál 2% lehet,  szervetlen idegen anyag I. osztálynál 1% lehet. Illóolaj-tartalom legalább 1%.

A drog minőségi követelményeit az Európai Gyógyszerkönyv rögzíti.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

Első évben

1.      A telepítési időtől függően,  ősszel vagy tavasszal, a terület kiválasztása.

2.      Júniusban a kórokozók és kártevők fellépésének felmérése, védekezés elrendelése.

3.      Júliusban az aratás időpontjának meghatározása.

Második-harmadik évben

1.      Április-május hónapban a gyomosodás, a tápanyag- és vízellátottság, a kártevők fellépésének ellenőrzése.

2.      Júliusban az aratás időpontjának meghatározása.

3.      Szeptember-október hónapban az állomány beállottsága, gyomosodás felmérése, a további fenntartás meghatározása.

Útmutató a citromfű (Melissa officinalis) termesztéséhez

A citromfű vagy más néven méhfű, citromra emlékeztető illatú, évelő, illóolajos növény.

A méhfű, azaz a Melissa nevet méheket csalogató, jó mézelő virágai miatt kapta, mely tulajdonsága a méhrajok befogásának ajánlott módja volt az ókorban. Hazája Dél-Európa és  Elő-Ázsia, ahonnan a régi görög, római s az arab orvosok is megismerték. A középkori kolostorok kertjeiből a szerzetesek közvetítésével terjedt el Kelet-Európában, nemcsak a gyógyfű maga de a belőle készített nagy hírű párlat, a karmelitavíz , régi korok mindenható csodaszere.

A citromfű drogját a levelek és a leveles hajtások adják. Teakeverékek alkotórésze, önállóan is kellemes ízű teát készíthetünk belőle. A nyugtató hatású és gyomorpanaszokat enyhítő teakeverékek fő alkotórésze, de étvágy- és ízjavítóként is használják. Illóolaja antivirális és antibakteriális hatású.

A citromfű az ajakosok családjába tartozó félcserje, amely hazai viszonyok között 3-5 évig eredményesen termeszthető ugyanazon a helyen. Gyökerei a gyökértörzs csomóiból erednek, vékonyak és barnás színűek. A gyökértörzs alleveleinek hónaljából olyan kúszó tarackok erednek, melyek a végükön felemelkednek,  és a föld feletti hajtásban folytatódnak. Szára 40-80 cm magasra megnő, felálló. Levelei átellenesek, tojásdadok, csipkés-fűrészesek, felületük hólyagos. A virágok a levelek hónaljában, álörvökben helyezkednek el, bimbósan sárgák, majd fehérek. Jó mézelő növény, virágai bőségesen termelnek nektárt. Makkocska termései tojásdadok, majdnem feketék. Ezermagtömege 0,6 – 0,7 g.

Környezeti igénye

A citromfű meleg és fényigényes növény. A fagyokkal szemben érzékeny, s ez az idősebb állományoknál fokozottabban jelentkezik. A szélsőséges talajokat kivéve mindenütt jól megterem. Mivel gyökérzete 20-30 cm mélyen helyezkedik el a talajban, termesztése a könnyen melegedő, mélyrétegű, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajokon a legeredményesebb.

A szárazságot elég jól tűri, de nagy tömegű drogot csak öntözéssel ad. Aszályos időjárás esetén az állomány kipusztulhat.

Magvai nehezen csíráznak, a csírázási hőmérséklet minimuma 10-12 ^oC, optimuma 18-20 ^oC.

Elővetemény

A citromfű az előveteménnyel szemben nem túlságosan igényes, de célszerű jól istállótrágyázott kapás növény után termeszteni, mivel tápanyagigényes. Önmaga után csak 4-5 évvel ültethető az esetleg fellépő fertőzésveszély  miatt.

Talaj-előkészítés

A talaj-előkészítés minőségével szemben támasztott igény függ a szaporítás módjától. Magvetés esetén az őszi mélyszántást tavasszal gondosan és szakszerűen el kell munkálni, hogy apró mag vetésére alkalmas legyen. Ebben az esetben fontos a vetés előtti és utáni hengerezés. Palántázáskor is hasonló módon készítjük elő a talajt, de a henger használata nem szükséges.

Tápanyagellátás

Tápanyaggal kevésbé ellátott talaj esetében célszerű az őszi mélyszántáskor 20-30 t/ha mennyiségű szerves trágyát kijuttatni.

Termő években egyenletes műtrágyázást igényel, amely 60-70 kg/ha N, 40-50 kg/ha P₂O₅ és 70-80 kg/ha K₂O hatóanyagot tartalmazó műtrágya talajba juttatását jelenti. A N dózis felét célszerű fejtrágyaként, az első vágás után kijuttatni, melyet a citromfű a hozam növekedésével meghálál.

Szaporítás

A citromfű háromféleképpen szaporítható: helybevetéssel, palántázással  és tőelosztással.

A helybevetés eredménye bizonytalan lehet, mert a citromfű magja nehezen és lassan csírázik (több mint 3 hét), s a csíranövények növekedése elhúzódik. A vontatott kelés miatt az elgyomosodás veszélye áll fenn, ezért célszerűbb a citromfüvet palántaneveléssel termeszteni.

A palántanevelés kétféleképpen történhet:

Ø  Február végén vagy március elején a magot melegágyba illetve fűtött fóliasátorba vetjük. Így április végén, május elején kiültethető palántákat kapunk.

Ø  Az előkezelt vetőmagot március végén, április elején szabadföldi ágyásba vetjük, ha szükséges fóliával takarjuk. A palánták augusztus végén, szeptember elején kiültethetők.

A kelési idő csökkentésére a magot 14-16 óráig 24-25 ^oC-os vízben áztatjuk, majd 25-30 óráig fagypont körüli hőmérsékleten hűtjük (előkezelés), majd ezután elvetjük. A kétféle palántanevelés közül a szabad-ágyi az elterjedtebb.

Palántaneveléskor a magvetés sortávolsága 20-25 cm, a vetésmélység 0,5-1 cm. Egy hektár palántaszükségletét 200-250 m² felületen lehet felnevelni, melyhez 0,6 kg vetőmag szükséges. A palántákat – a már említett időpontokban – kézzel vagy palántázó-géppel ültetjük ki. Sor-, és tőtávolság 50-60 X 30-35 cm.

A citromfű szaporítása – mivel folyamatosan sarjadó tövű növény – tőelosztással is történhet. A 2-3 éves, egészséges töveket 3-5 „palántára” osztjuk szét. A szeptemberben kiszedett növényeket a talajtól,az  elhalt és penészes, elfásodott gyökerű  szárrészektől megtisztítjuk, szétosztjuk. Az így nyert egyedeket 10-12 cm mély barázdákba telepítjük, majd azonnal takarjuk és hengerezzük. A barázdákat 50-60 cm-re húzzuk ki, és a töveket 30-35 cm-re helyezzük el. A telepítést szeptember 15-ig el kell végezni, hogy a kiültetett tövek jól meggyökeresedjenek, és ne fagyjanak ki. 1 ha-ra 40000 – 42000 db növény szükséges.

Ápolás

A citromfű fejlődése eleinte igen lassú, ezért a talaj gyommentesen tartása és lazítása érdekében az első évben 2 alkalommal sorközművelés (kapálás vagy kultivátorozás) szükséges. A 2. és a további években ezen felül vegyszeres gyomirtással biztosítható az állomány gyommentessége. A növényállomány vegetációs periódusának kezdete előtt Merkazinnal (prometrin, 4-6 kg/ha) vagy Patosan 50 WP (metobromuron 3,55 kg/ha) védekezhetünk. Az első vágás után célszerű a vegyszeres gyomirtás megismétlése Merkazinnal (3 kg/ha).

Bár a citromfű szárazságtűrő, az öntözést meghálálja. Legjobban a júniusi és az első vágás utáni öntözést hasznosítja.

Növényvédelem

A szívó kártevők (levéltetvek, kabócák) és a földibolhák ellen hatásos védekezés az Ultracid 40WP (metidation) inszekticiddel való permetezés.

A szeptóriás levélfoltosság terjedésének megakadályozására Chinoin Fundazol 50 WP 1 kg/ha 800-1000 l/ha vízben oldva alkalmazható a tünetek megjelenésekor. Fontos a betegség elleni védekezés, mert a betegség elhatalmasodása a levelek lehullását okozhatja.

A sűrűn ültetett növényállományban felléphet a mentarozsda is. 

Megjelenésekor a fenti Chinoin Fundazolos permetezés védelmet nyújthat, a legcélszerűbb azonban a növényállomány mielőbbi levágása.

A fenti növényvédőszerek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14-21 nap, melynek pontos betartására ügyelni kell és a betakarítás megkezdése előtt időben be kell fejezni a permetezést!

Betakarítás

A citromfű az ültetés utáni években csak egyszer, a későbbiek folyamán kétszer (ritkán háromszor) vágható.

A növény föld feletti részének optimális betakarítási ideje a virágzás kezdetén, a bimbók megjelenésekor van. Így az első vágás időpontja június vége, július eleje. A második vágásra az új hajtások 50-60 cm-es magassága esetén kerül sor, melynek ideje általában augusztus első fele. (Harmadik vágás – jó időjárás, megfelelő tápanyag-ellátottságú talaj esetében – szeptember lehet.)

A betakarítást lehetőleg napos időben végezzük (ekkor maximális a növény illóolaj felhalmozása). A harmat felszáradását mindig várjuk meg. A vágás magassága a talajfelszín felett 5-10 cm. Az 50 cm-nél magasabb állomány esetében a jó minőségű drog előállítása érdekében fontos, hogy a betakarított leveles hajtást a hajtáscsúcstól számított 40 cm-es magasságban vissza kell vágni  A vágás kézzel (kasza, sarló) vagy géppel, kaszálva-rakodóval történik.

Levélárut fosztással állíthatunk elő,  a levágott leveles hajtásról frissen le kell fosztani a leveleket, majd így szárítani.

Várható terméshozam:          2-4 t/ha száraz leveles hajtás, vagy
0,7-1 t/ha száraz levél.

Termelőüzemi feldolgozás

A betakarított leveles hajtást, illetve levelet, célszerű a vágás után azonnal a szárítóhelyre szállítani. A szárítás fedett, szellős helyen (padláson, színben), vékony rétegben kiterítve történjen. Amennyiben lehetőség van rá, használjunk műszárítót (TSzP II.), mert ezzel biztosítani tudjuk a jó minőségű drogot. Ebben az esetben a szárítási hőmérséklet 40^oC lehet.

A citromfű nyomásra nagyon érzékeny, gyorsan barnul, ezért szárítás során lehetőleg ne forgassuk! A drogot csak „vonódott” állapotában lehet felszedni, mert a száraz levél könnyen morzsolódik.

Általános minőségi követelmények

A drog csak a citromfű (Melissa officinalis) – virágzás elején gyűjtött és megszárított – lombleveleiből állhat. A növény egyéb részeit, valamint a vele összetéveszthető, így a méhészek által termesztett borzas szőrű citromfű (Melissa officinalis var. hirsuta) és a szív alakú, molyhos levelű illatos macskamenta (Nepeta cataria), valamint a vadon termő erdei méhfű (Melittis melissophyllum) leveleiből 2%-ot tartalmazhat. Szervetlen szennyeződés 0,5% lehet. Illóolaj-tartalom legalább 0,3%.

A drog nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező hatású vagy ártalmas növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát, rovarokat vagy azok lárváit nem tartalmazhatja.

Az Európai Gyógyszerkönyvben, a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szerepel.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      A citromfű palántanevelése előtt, a talajállapot és a vetés pontos időpontjának meghatározása.

2.      Palánták kiültetési idejének meghatározása.

3.      Növényvédelmi szaktanácsadás a tenyészidőben a szívókártevők megelőző, és a gombabetegségek elleni védekezés időpontjának meghatározása.

4.      Betakarítás kezdete előtt, a betakarítás idejének és módjának optimalizálása.

Útmutató az édeskömény (Foeniculum vulgare) termesztéséhez

A Földközi-tenger mellékén honos édeskömény neve már szerepel a gyógyító növényeket felsoroló egyiptomi papiruszokon. Gyökerének, levelének, de főleg magjának szélhajtó, tejszaporító, sőt szemgyógyító hatásával évszázadokon át szolgálta az embert. Szemorvosságként való használatával már a Historia Naturalis-ban találkozhatunk. Plinius,  természetrajzában azt írja, hogy az emberek a kígyóktól lesték el a növénynek ezt a jótékony tulajdonságát: a kígyók ugyanis vedlésük idején édeskömény közé bújnak, a magját eszik, s a növény szárához dörzsölik fejüket, így a szemük körül is könnyebben, egyben válik le a régi bőr. A magyar népi gyógyászatban is használták az édeskömény főzetét szemborogatásra. Fűszerként főleg az olajbogyók eltartásához szükséges, de befőttek és kenyérfélék ízesítőjeként is ismert.

Az édeskömény az ernyősök családjába tartozó, többéves, erőteljes növekedésű, lágyszárú növény. Hatóanyaga illóolaj, ami a termésekben halmozódik fel. A termés illóolaj tartalma 2-6% körül van. Ezenkívül tartalmaz még fehérjét és zsíros olajokat is. Az illóolaj fő komponense az anetol, ezenkívül fenkont, metilkavikolt és más összetevőket tartalmaz.

Az édeskömény termésé, valamint illóolaját különösen a csecsemőgyógyászatban használják szélhajtó és görcsoldóként. Gyakori alkotórésze a szélhajtó, a hashajtó, az epehajtó- valamint a gyomor- és köptető Jellegzetesek hosszú, hártyás-füles  levélhüvelyei. teakeverékeknek. Illóolaját a likőripar és az illatszeripar hasznosítja. Ritkábban felhasználják fiatal hajtásait és gyökerét is.

Gyökere mélyre hatoló, orsószerű. Szára felálló, 150-220 cm magas. Levelei többszörösen összetettek, hamvaszöld színűek. Virágai aprók, élénksárgák, virágzatuk kétszeresen összetett lapos ernyő. Termése 6-10 mm hosszú, 2-3 mm széles, hengeres, a csúcsán keskenyedő ikerkaszat, zöldes vagy barnásszürke színű. Ezermagtömege: 4-8 g.

Környezeti igénye

Meleg- és napfénykedvelő növény. A gyors keléshez 15-16 ^oC-os talajhőmérsékletet igényel. Hótakaró nélküli teleken, különösen laza szerkezetű talajokon, gyakori a teljes, vagy részleges kifagyás. Magas hőmérsékletet (20-23 ^oC) a virágzás és a termésérés idején igényel. Tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású vályog- vagy homokos vályogtalajon jól termeszthető.

A vízigénye csírázáskor és a szárba indulástól a virágzásig a legnagyobb. Virágzás alatt az esős, hűvös időt nem kedveli, ilyenkor a terméskötés rossz.

Elővetemény

Az édeskömény jó előveteménye a gabonafélék és az előzőleg jól trágyázott kapások. Ügyelni kell a terület megválasztásnál, hogy a talaj ne legyen arankával és maszlaggal fertőzött.

Talaj-előkészítés

A talaj előkészítése az őszi mélyszántással kezdődik és folytatódik annak tavaszi elmunkálásával. Márciusra aprómorzsás, kellő nedvességtartalmú vetőágyat kell elkészíteni.

Tápanyagellátás

A hatalmas (évi 40-60 t/ha) vegetatív zöldtömeg kifejlesztéséhez nagy mennyiségű tápanyagot igényel. A hiányos és a túlzott nitrogén-ellátás egyaránt csökkenti a télállóképességét. A harmonikus tápanyagellátáshoz megfelelő nitrogén és kálium, valamint nyomelem biztosítása szükséges. Az őszi talaj-előkészítéskor 80-100 kg/ha foszfor és 40-60 kg/ha kálium műtrágyát kell a talajra kijuttatni. A  második évtől, kora tavasszal, 20-40 kg/ha nitrogén kijuttatása indokolt. A harmadik évre is meghagyott állományt, a második év őszén, betakarítás után, ajánlatos 40-60 kg/ha foszfor és 30-40 kg/ha kálium hatóanyagot tartalmazó műtrágyával ellátni.

Szaporítás

Magyarországon 4-5 évig is él, de jelentős mennyiségű termést csak az első és második évben, ritkán a harmadik évben ad. Általában két évig tartják termesztésben.

Az első évi kései és bizonytalan beérés miatt igen korán, ahogy a talaj állapota megengedi, március elején kell vetni 42-48 cm-es sortávolságra, 2-3 cm mélyre. Vetőmagszükséglete: 9-11 kg/ha.

November elején is vethető, a magvak kora tavasszal, amikor a talaj legalább 6-8 ^oC-ra felmelegedett, kelnek ki. Ha ősszel vetünk az első évben is biztonságosabb a termés beérése.

Ápolás

Vetés előtt preemergensen kipermetezve 4-5 kg/ha Merkazin vagy 4-6 l/ha Stomp 330 EC alkalmazható. Az esetleges későbbi gyomosodásnál 2 kg/ha Afalon adható, ha az édeskömény már 15-20 cm-nél magasabb.

A második- és harmadik éves állományban, kihajtás előtt, Merkazin és Stomp alkalmazható. A másod- és harmadéves állományok 10-20 cm növénymagasságnál 2 kg/ha Afalon kijuttatása javasolható.

Az ápolási munkák során nagy gondot kell fordítani a mérgező és karantén gyomnövények eltávolítására  (csattanó maszlag, foltos bürök, aranka, beléndek).

Növényvédelem

Különböző poloskafajok (Lygus spp) a fő károsítói, melyek kártételei különösen száraz években 80-90%-os terméskiesést is okozhatnak. Ellenük csak méhkímélő szerekkel védekezhetünk, pl. Zolone 30WP 1-1,5 kg/ha dózisban. 

A károsítás megelőzésére Nurelle D 50/500 EC 1,2-1,5 kg/ha javasolható. Ezekkel a szerekkel a bimbózáskor végzett permetezések még a virágzáskor is megfelelő védelmet adnak.

Néha a köménymoly (Depressaria nervosa) is károsíthat.

Csapadékos éghajlatú nyugat-európai területeken újabban több, elhalásos tüneteket okozó kórokozóját is megemlítik. Az antraknózist okozó Mycosphaerella anethi Magyarországon is megjelent, ellene Topas 100 EC ismételt kipermetezésével lehet védekezni.

Betakarítás

Az édeskömény betakarítását nehezíti a hatalmas vegetatív tömeg (szár, levélzet), valamint a kései érés. A betakarításra az első évben általában októberben kerül sor. A második-harmadik évben már szeptemberben lehet aratni. Egymenetes betakarítás (kombájnnal) akkor végezhető, amikor a termések többsége már viaszérett, nyomásra nem kenődik. Az egymenetes betakarításkor a vágóasztalt olyan magasra kell állítani, hogy az érett ernyők zömét levágja, de a vastag szárak a táblán maradjanak. A tarlót az aratás után még ősszel szárzúzóval kell levágni.

A kombájnból kikerülő édesköménytermést szinte minden esetben szárítani kell (legfeljebb 40 ^oC-on). Várható terméshozam első évben 0,4-0,6 t/ha, a második évben 1-1,5 t/ha.

Termelőüzemi feldolgozás

A betakarított termést 10-15% nedvességtartalomig szárítani kell. E célra a legmegfelelőbb a hideg levegős (TSZP) szárítóberendezés. A szárítás után a termést mihamarabb kövesse a tisztítás (gépi). El kell különíteni a termést a hulladék anyagoktól, ami rostákkal vagy rázóasztal (szeparátor) segítségével történik.

A drogot száraz, szellős, közvetlen a napfénytől védett helyen, átható szagú anyagoktól elkülönítve kell tárolni.

Általános minőségi követelmények

A drog csak az édeskömény megszárított kaszatterméseiből állhat. Mérgező vagy ártalmas növényi részek nem lehetnek benne. A drognak szürkés-zöldesbarna színűek, jellemzően kellemes szagúnak, édeskés, kissé csípős ízűnek kell lennie. Szár- és levélrész 1-2%, idegen növényi rész 2-3%, szervetlen szennyeződés 0,5-1% lehet benne. A kereskedelmi I. osztályú fűszer édeskömény 93-95% tisztaságú.

Megengedett nedvességtartalma 10% lehet. Mind a drog, mind a fűszer édeskömény minimális illóolaj-tartalma 3%.

A VIII. Európai Gyógyszerkönyvben szerepel.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Tavasszal a talaj-előkészítés, vetés, vegyszeres gyomirtás időszakában (március közepe).

2.      Virágzás kezdetén, rovarkártétel felvételezése és megelőzése érdekében (július).

3.      Aratás előtt, a termésbecslés elvégzése és a betakarítás időpontjának meghatározása (szeptember, október).

Útmutató a fehérmályva (Althaea officinalis) termesztéséhez

Ázsiában, Afrika északi részén, a mérsékelt égövön sokfelé honos, így hazánkban is vadon termő növény a fehérmályva, másképpen orvosi ziliz. Mintegy 5000 évvel ezelőttről származik az az ó-egyiptomi papirusztekercs, amely a fehérmályvát köhögéscsillapító szerként említi. Neve a görög „althein”, azaz: gyógyítani szóból ered, a gyökeréből készített mályvacukrot már az egyiptomiak és a rómaiak is fogyasztották. A kivonatából készített kenőcsöt égési sérülések ellen használták a régmúltban.

A fehérmályva a mályvafélék családjába tartozó, évelő növény. Gyökértörzséből fejlődnek ki az egyenes vagy elágazó, vastag gyökerek. A gyökerek 10-30 cm hosszúságúak, kívül szürkés, belül fehér színű, 2-3 cm vastagok. Szára 80-130 cm magas, tövénél fásodó. A levelek 3-5 karéjosak, bársonyosan szőrözöttek, szórt állásúak. A virágok fehérek, vagy halvány rózsaszínűek, júliustól szeptemberig nyílnak. Termése 15-20, korong alakú résztermésből áll. Ezermagtömege: 1,6 – 3,2 g.

A gyógyászatban felhasznált részei a gyökér (Althaeae radix) és a levél (Althaeae folium). Néha a virágzatot és a virágos leveles hajtást is feldolgozzák. A gyökerek 10-12%-ban, a levelek és a virágok 5-10% nyálkát tartalmaznak. Légúti vagy gyomor- bélpanaszok esetén (gyomor és bélhurut), nyálkahártya-gyulladásra bevonószerként alkalmazzák. A gyökérdrogot teaként, teakeverékek alkotórészeként, vizes kivonat formájában, vagy szirupként használják köhögés, légúti megbetegedés, légcsőhurut, rekedtség ellen.

Környezeti igénye

Folyóvizek hordalékos területein, nedves, mocsaras árokpartokon megtalálható. A mély fekvésű területek, nyirkos, humuszban gazdag, kevésbé kötött talajokat kedveli. A meleg, napfényes, de csapadékosabb helyeken jól termeszthető. A mag a csírázásához 20 ^oC körüli hőmérsékletet igényel.

Elővetemény

A fehérmályva évelő növény, de csak egy- vagy kétévesként termesztik. A vetésforgóban figyelembe kell venni, hogy későn lekerülő (november eleje) kultúra. Jó előveteménye a szerves trágyázott kapások, ezek utóhatásait jól hasznosítja.

Talajelőkészítés

A helybevetéshez a talaj előkészítése az őszi szántással kezdődik és folytatódik annak tavaszi elmunkálásával. Április elejére a kertszerűen előkészített, aprómorzsás talajszerkezet kialakítása és a talajnedvesség megóvása a legfontosabb tennivaló. A későbbi vetésmélységen túli talajmozgatást tavasszal kerülni kell, ha erre mégis szükség van, a talajt tömöríteni kell (hengerezés). A fehérmályva sima és tömör vetőágyat kíván.

Tápanyagellátás

Ősszel 20-30 t/ha szerves trágyát kell bedolgozni a talajba. Amennyiben nem szerves trágyát használunk, 40-50 kg/ha nitrogén, 50-60 kg/ha foszfor és 80-100 kg/ha kálium tartalmú műtrágyát kell kijuttatni. A növényállomány szárbaindulásakor ismételt nitrogén műtrágyázásra van szükség 30-40 kg/ha mennyiségben.

Szaporítás

A fehérmályvát helybevetéssel, palántaneveléssel néha vegetatív úton, gyökérrészekkel szaporítják.

Helybevetés

A fehérmályva magvak az első évben rosszul csíráznak, ezért két- vagy hároméves magvak vetése javasolt. Vetés előtt érdemes a magvak előcsíráztatása, kipróbálása. A csírázás vontatott, 3-4 hétig is eltarthat. A vetést végezzük tavasszal (április elején) vagy ősszel (október vége – november eleje). A magvakat 50-70 cm-es sortávolságra, 2-3 cm mélyre kell vetni. Vetőmagszükséglet: 4,5 – 6 kg/ha.

Palántanevelés

A magvakat április elején jól előkészített talajba (szabadágyba) 20-25 cm sortávolságra vetik. Vetőmagszükséglet: 10-15 g/m². A szabadágyi vetést és a palántákat gondosan öntözni kell. A palánták májusban kiültethetők 50-70 cm-es sortávolságra. A tőtávolság 20-25 cm legyen.

Gyökérdarabok telepítése

A gyökérdarabok telepítéséhez a betakarításkor nyerhetünk felhasználható anyagot. Az egy-két rüggyel rendelkező, legalább 3 cm-es rizómák (gyöktörzs) kb. 10 cm mélyre kerüljenek a talajba az ültetéskor. A sortávolság ebben az esetben is 50-70 cm legyen.

Ápolás

A helybe vetett növényeket 2-3 lombleveles állapotban egyelni kell úgy, hogy a tőtávolság 20-25 cm legyen. Az állomány fontos ápolási munkája a mechanikai gyomirtás, amit az 50-70 cm-es sorok között motoros kapával vagy kézikapával végezhetünk el. A palántázott állományban sor- és sorközkapálást a tenyészidőszakban 2-3 alkalommal kell elvégezni.

Növényvédelem

A fehérmályva gyakori kórokozója a mályvarozsda, ami ellen megjelenésénél Auonnal azonnal védekezni kell Tilt 0,8 – 1 l/ha, Vigil 1 – 1,2 l/ha, Impact 1 – 1,2 l/ha permetezőszerekkel. A kezelést 2-3 hét múlva szükség esetén meg kell ismételni. Gyakori betegsége még a fuzáriumos hervadás, amely ellen a termőhely és az elővetemény helyes megválasztásával védekezhetünk. Ha az előző évben a területen a fuzárium előfordult, ott ne termesszünk fehérmályvát. Védekezhetünk még a fuzáriumos hervadás ellen a vetőmag TMTD, kaptán, benomil vagy mancoceb hatóanyagú szerekkel történő csávázásával.

Rovarok közül a földibolhák jelentenek veszélyt, ellenük pl. a Bancol 50WP (500SC) vagy Sevin 85WP vagy Ravion 85WP rovarölő-szerekkel védekezhetünk.

Betakarítás

A fehérmályva levelei a virágzástól kezdve folyamatosan szedhetők. A kifejlett, nem fertőzött (rozsdás, elszáradt),  ép leveleket lehet begyűjteni.

Ha gyökérdrogot is akarunk betakarítani, a levélgyűjtés nem ajánlott. A gyökerek a kétéves (néha egyéves) állományból novemberben szedhetők ki a talajból. A kiszedést kisebb területről ásóval, nagyobb területről kormánylemez nélküli ekével, csemetekiemelő géppel végezhetjük el. A novemberi felszedés előtt a növény hajtásait le kell vágni. Ez végezhető rendrevágóval, szárvágóval, cukorrépa-fejelő géppel vagy egyéb kézi szerszámmal.

Termelőüzemi feldolgozás

A gyökérdrog feldolgozása kézimunkát igénylő / munkaerő igényes feladat. A gyökereket először meg kell tisztítani a talajrészektől (a földet, homokot lehetőleg még a területen távolítsuk el), majd ezt követi a hámozás. A gyökér külső, szürkésbarna kérgét éles késsel kell lehámozni. Néhány órás szikkadás után, a csökkent nedvességtartalmú drogot felaprítják. Először hosszanti irányban, rúdformára vágják, majd éles késsel vagy aprítógéppel kockára vágják (5×5 mm élhosszúságú kockák).

Az aprított anyagot szárítják 12% nedvességtartalomig. Így a drog hosszan tárolható. A  száraz drog tömege, a friss anyaghoz viszonyítva egyharmadára-egynegyedére csökken. A levelek szárítását 35-50 ^oC-on végzik. Beszáradási aránya 4-6: vagyis 4-6 kg friss levélből 1 kg száraz lesz. Műanyag zsákban ne tároljuk, mivel penészedés léphet fel.

Várható hozam: a második évben 1-1,4 t/ha száraz gyökér, illetve 400-500 kg/ha száraz levél.

Általános minőségi követelmények

Az Althaeae radix (gyökérdrog) és az Althaeae folium (levéldrog) a VIII. Európai Gyógyszerkönyvben hivatalos drogként szerepel.

A gyökérdrog fehér, édeskés ízű. Vízben hamar nyálkásodik. A gyógyszerkönyvi minőségű drog max. 1%, a levéldrog max. 3% idegen részt tartalmazhat. A levéldrogban 3%-nál több mályvarozsdával fertőzött levél nem lehet. Beltartalmi értékét a duzzadási érték adja meg, ez a gyökérnél 15, a levélnél 10. A gyógyszerkönyv szerint a hámozatlan gyökérrészek mennyisége 1% alatt, a II. illetve III. osztályú drog esetében 15-40% lehet.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Talaj-előkészítéskor, trágyázáskor (október vége), esetleg őszi vetéskor (november eleje)

2.      Vetés idején (április eleje), szabadföldi- vagy szabad-ágyi vetéskor

3.      Helybe vetett állomány egyelésekor (május vége, június eleje)

4.      Növényvédelmi munkák idején (július)

5.      Levéldrog betakarítás kezdetén, szárítás kezdetén (július)

6.      Gyökérdrog betakarítás kezdetén (november)

7.      Feldolgozás megkezdésekor (november).

Útmutató

a fehér mustár (Sinapis alba) és barna mustár (Brassica juncea) termesztéséhez

A mustár nevének eredete a régi római időkből származik, mint elmaradhatatlan csípős, tüzes fűszere az újbornak, a mustus-nak. Hazája a Földközi-tenger vidéke, ahonnan a korai európai kolostorkertekbe is eljutott. Neve, a 27 növénynevet tartalmazó első magyar gyógynövényjegyzékben, a 12-13. század fordulóján keletkezett ún. Pray-kódexben is szerepel már, mint a kolostorok „patikájának” egyik gyógyfüve.

A termesztett mustárfajok a káposztafélék (Brassicaceae) család, Sinapis és Brassica nemzetségébe tartoznak.

A mustárfajok magját a konzervipar használja, mint fontos fűszert. Őrleményéből pépes borogatást állítanak elő reumás bántalmak enyhítésére. Illóolaját a kozmetikai ipar is hasznosítja. Legfontosabb hatóanyagaik a mustárglikozidok emellett illóolaj, zsírosolaj, nyálkaanyagok. 

Magyarországon többnyire két mustárfajt termesztenek: a fehér vagy angol mustárt (Sinapis alba) és  a barna vagy szareptai mustárt (Brassica juncea). ) Az apró magvú fekete vagy francia mustár (Brassica nigra) termesztése Magyarországon elenyésző.

A fehér mustár szára hengeres,  60-100 cm magas lehet. Levelei nyelesek, szárnyasan hasogatottak. Virágzata sátorozó fürt, aranysárga színű, termése 3-4 mm vastag becő. A becők szőrözöttek, 20-40 mm hosszúak. Egy-egy becőben 3-6 mag van, amelyek sárga színűek.

Ezermagtömege: 4 – 8 g.

A barna mustár szára sima, 80-160 cm magas, levelei alul szélesebb,ek karéjosan szeldeltek, felül hosszúkásak, kanyargós szélűek. Virágzata sátorozó fürt, kénsárga színű. Termése 2-2,5 mm széles, 30-50 mm hosszú becő, sima felületű. Egy becőben 10-12 mag van, amelyek vörösesbarnák.

Ezermagtömege: 2,5 – 3,0 g.

Környezeti igénye

Rövid tenyészidejű növények. Magyarországon 105 – 135 napig vannak termesztésben.
A mustár a talaj tekintetében nem túlságosan igényes. Száraz homoktalaj és szikesek kivételével szinte mindenütt termeszthető, megfelelő tápanyag ellátottság mellett. A magvak már 4-5 ^oC-on jól csíráznak. A termőtábla kiválasztásánál fontos szempont, hogy 500 m-en belül azonos vagy rokonfajú növény ne legyen, továbbá, hogy a terület mentes legyen a következő gyomoktól: Avena fatua, Sinapis arvensis, Raphanis raphanistrum, Cuscuta sp.

Elővetemény

A mustár legjobb előveteménye az őszi kalászosoknak,   nem vetjük monokultúrában repce, kukorica és napraforgó, valamint más pergő magvú és sok gyomot visszahagyó kultúra után. Nem jó előveteménye a burgonya, a paprika, a káposztafélék és a pillangósok.

Talaj előkészítés

A mustár-termesztés legfontosabb technológiai eleme a talaj-előkészítés. E munka befolyásolja – a klimatikus viszonyok mellett – a legjobban a termés mennyiségét és minőségét. A korai vetés érdekében feltétlenül szükséges az őszi mélyszántás. A barázdák elegyengetésével és korai simítózással tesszük ülepedetté a talajt, hogy egyenletes magágyat kapjunk. Vetés előtt, az egyenletes vetési mélység biztosítása és a mechanikai gyomirtás érdekében,  fogassal és kombinátorral járatjuk meg a talajt. Vetés után sima hengerrel kapcsolt magtakaró-fogas használata indokolt.

Tápanyagellátás

A szükséges tápanyag-utánpótlás mértékére az alábbiakból következtethetünk:

a)      a mustár fajlagos tápanyagszükséglete
N-ből(nitrogén)          5 kg/100 kg mag
P₂O₅-ból (foszfor)       2,5-3 kg/100 mag
K₂O-ból (kálium)        4 kg/ 100 kg mag

b)      a talaj tápanyag-ellátottságának analízise.

A fentiek alapján a tápanyagszükséglet N-ból 75-150 kg/ha, P₂O₅-ból 80-100 kg/ha, K₂O-ból 30-40 kg/ha értékhatárok között változik. A tápanyagokat ősszel, a talajmunkákkal egyidőben juttatjuk ki. A N műtrágya egyharmad mennyiségét (25-50 kg/ha) tavasszal, a vetés előtt adjuk.

Az előforduló hiánybetegségek kiküszöbölésére sikeresen alkalmazhatók a nyomelemeket is tartalmazó lombtrágyák (Wuxal, Peretrix). A lombtrágyát a virágzás előtt 7-10 nappal (3-4 l/ha) permetezzük először, majd a becőképződés után hasonló mennyiségben másodszor.

Szaporítás

Szoros összefüggés van a termés mennyisége és a vetés időpontja között. A korai vetésű állományok – melyeket március végéig elvetettek – jobban termékenyülnek, így több termést hoznak. Vetőmagmennyiség fehér mustárnál 12-15 kg/ha, barna mustárnál 8-10 kg/ha. A felhasznált vetőmag mennyiségét minden esetben a helyi talaj- és csapadékviszonyok határozzák meg. A vetést gabonavetőgéppel végezzük 24-30 cm sortávolságra. A  vetés mélysége: 1-1,5 cm.

A vetésnél ajánlatos csávázott (0,6-0,7 l/100 kg Hostathion 40 EC) vetőmagot használni.

Ápolás

A mustár gyomirtására használt szerek: Treflan 48 EC, Olitref 480 EC, (1,6 – 2 l/ha) vetés előtt. E szerek illékonyak, ezért azonnal be kell dolgozni a talajba. A Buvilan 33 EC hasonló hatású az előbbiekhez, de előnye, hogy nem kell bedolgozni a talajba, s mind vetés előtt, mind vetés után alkalmazható.

Növényvédelem

A mustár rendszeres károsítói a földibolhák, a repcefénybogár és a repcedarázs álhernyója. A földibolhák ellen megjelenésükkor (legtöbbször a mustár szikleveles állapotában) Sumithion 50 EC – vel védekezhetünk. Hatásos szer a Danatox 50EC is.

Kép forrása : http://www.kwizda.hu/

A mustár károsítói közül a repcedarázs a legveszedelmesebb, mert álhernyója néhány nap alatt súlyos károkat okozhat. A lárvák a levél érközeit rágják ki. Nagyszámú károsító esetén a virágrészeket és a becőket is károsítják. Kártételük a virágzás körüli időben jelentkezik, ezért méhekre veszélytelen szerekkel kell permetezni. Virágzás előtt 1,6 – 1,8 l/ha phosdrinos permetezéssel, virágzáskor Decis 2,5 EC, Karathe 5 EC, Bancol 50 WP szerekkel lehet védekezni. Ezek a szerek a repcefénybogár ellen is hatásosak, mely a bimbók és a termők rágásával okoz kárt. Kártétele nyomán a virágok lehullanak, illetve a le nem hullott virágokból torz becők fejlődnek. Levéltetvek ellen szükség esetén Pirimor inszekticidet is alkalmazzunk 0,8 – 0,9 kg/ha dózissal.

Földibolha és kártétele káposztaféléken

Képek saját forrásból (www.plantprotection.hu)

Betakarítás

A betakarítás ideje július második fele, augusztus eleje. Az aratást egymenetben, gabonakombájnnal végezzük. A betakarítás fontos eleme a kombájnok helyes beállítása  üzemeltetése a magtörés és a szemveszteség csökkentése érdekében:

Ø  a dob fordulatszámának csökkentése

Ø  gumi verőlécek felszerelése

Ø  dob-kosár hézag növelése

Ø  aprómag-rosta felszerelése

Ø  levegő beállítása

Ø  optimális menetsebesség.

A betakarítás időpontjának megválasztása nagy figyelmet igénylő feladat. Aratás idejére minden becő magjának érettnek, keménynek és a fajra jellemző színűnek kell lennie. Az aratást akkor kezdjük, amikor a becők sárgásbarnák és a becők alatti szárrész pattanva törik.
Kisebb a pergési veszteség, ha az aratást a reggeli és délelőtti órákban végezzük.

Várható terméshozam fehér mustár: 0,6 – 1,2 t/ha, barna mustár: 0,9 – 1,5 t/ha.

Termelőüzemi feldolgozás

A kombájn-tiszta nyers árut azonnal előtisztítjuk, eltávolítjuk a zöld növényi részeket, csökkentve ezzel a befülledés veszélyét. 13%-nál magasabb víztartalom esetén azonnali szárítást végzünk, melynek hőfoka meleg levegős szárítás esetén nem haladhatja meg a 40 ^oC-t. A betakarításkor uralkodó klímaviszonyok azonban az évjáratok többségénél lehetővé teszik a hideg levegős szárítást. A szárítást gyorsan kövesse a mag tisztítása. A kitisztított és száraz mustármag zsákolható. Tiszta, szellős, rovaroktól és rágcsálóktól mentes helységben célszerű tárolni.

Általános minőségi követelmények

Fehér mustár

A magvak kb. 2 mm átmérőjűek, gömbölyűek, világossárga vagy barnássárga színűek, felületükön finoman pontozottak. Megnedvesítve epidermiszük (bőrszövet) nyálkatartalma megduzzad. A drog szagtalan, rágva eleinte olajos, később csípős, fűszeres ízű.

A drog csak a fehér mustár magvaiból állhat. A növény egyéb részeiből az I. osztályú drog 1%-ot, a II. osztályú drog 2%-ot tartalmazhat.

A drog nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező vagy ártalmas növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Idegen anyag az I. osztálynál 2%, a másodosztálynál 4% lehet. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát nem tartalmazhatja.

Barna mustár

A mag 1,4 – 1,8 mm átmérőjű, gömbölyű, vörösesbarna. A drog szagtalan. Rágva eleinte kesernyés, később csípős, fűszeres ízű.

A drog csak a barna mustár magvaiból állhat. A növény egyéb részeiből az I. osztályú drog 1%-ot, a II. osztályú drog 2%-ot tartalmazhat.

A drog nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező vagy ártalmas növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Idegen anyag az I. osztálynál 2%, a másodosztálynál 4% lehet. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát nem tartalmazhatja. Ne legyen a drogban a kerekrépa (Brassica rapa L.) barnás színű, sima felületű, rágva kevésbé csípős ízű magja, sem a vadrepce vagy a mezei mustár (Sinapis arvensis L.) magja. Továbbá az erősen mérgező hatású őszi kikerics (Colchicum autumnale  L.) magja.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Virágzás előtt, június elején, kártevők fellépésének, illetve kártételének felmérése, szelekció.

2.      Betakarítás előtt, július második felében.

Útmutató az orvosi kamilla (Matricaria recutita syn. Chamomilla recutita) termesztéséhez

E virág nélkül nem sokra jutunk…szinte minden nyavalyában alkalmazható.” – írta róla Hieronymus Bock, a „Gyógyfüvek Atyja” a 16. század első felében. A Kelet-Európában és a Közel-Keleten őshonos növény hazánk területén is vadon terem, régóta jelentős gyógynövényünk. Melius Péter Herbáriumában azt is leírja, hogyan kell olajos kivonatot készíteni a „nemes szekfűből”. A népi gyógyászatban azt tartották róla, hogy: „A szikfüvet nem múlja felül egy gyógynövény se a világon. Mindenről jó.” A középkorban gyökerező szemlélet szerint vannak olyan gyógyító csodafüvek, amelyek minden betegségre hatásosak, ezeket a növényeket, szereket panáceának nevezzük. (Panakeia a görög mitológia istenleánya, a gyógyítás legfőbb istenének, Aszklépiosznak egyik leánya volt, míg a másik, Hügeia, nevét a higiéne –  közegészségtan – viszi tovább.)

A kamilla áttelelő, egyéves, lágyszárú növény, a fészkes-virágzatúak családjába tartozik. Gyökere orsószerű, gyengén elágazó, sekélyen helyezkedik el a talajba. Szára hengeres, felálló vagy elfekvő, a termőhelytől függően 50-80 cm magas. Levelei ülők, kopaszok, sallangosan szeldeltek, a sallangok fonalasak, szórt állásúak. Végálló fészekvirágzatában a vacokkúp (fészektányér) először félgömb alakú, majd a virágnyíláskor megnyúlik, kúpos és üreges lesz. A virágzat kétféle virágból áll: 12-18 darab fehér, nyelves, nőivarú sugárvirágból és középen, a fészektányéron elhelyezkedő, száznál is több sárga, csöves, kétivarú (hímnős) virágból. Április második felétől, június elejéig virágzik. Fővirágzáskor a fehér nyelves  virágok vízszintesen, a hossztengelyre merőlegesen állnak, a virágzás vége felé lehajlanak . Termése 1-1,5 mm hosszú, szürkésfehér kaszat. Ezermagtömege: 0,02-0,07 g.

A virágdrog (Matricariae flos) számos teakeverék, kivonat és tinktúra alkotója. Közismert a kamillatea gyulladáscsökkentő valamint görcsoldó hatása. Jó eredménnyel használják gyomor- és bélnyálkahártyák gyulladása és fekély esetén. Légúti megbetegedéseknél inhalációra (gőzölés) alkalmazzák. Külsőleg szemborogató, fogínyerősítő, sebgyógyulást elősegítő hatású. Illóolaját a gyógyszeriparon kívül a kozmetikai ipar is hasznosítja (bőr- és hajápoló készítmények, szappanok).

A drog hatóanyagai: illóolaj, aminek legfontosabb összetevője a kamazulén, valamint bizabolol és származékai;  a nem illékony hatóanyagok közül flavonoidok, nyálkaanyagok és kumarin.

Környezeti igénye

Fényt és meleget kedvelő növény. A szárazságot jól tűri, de a csírázáshoz és a szárbainduláshoz a csapadék nélkülözhetetlen. A szikes talajok jellegzetes növénye, ezért sokáig szikkedvelőnek tartották, de csak jól tűri a nátriumsó jelenlétét. Jobb talajokon növekedése és fejlődése kedvezőbb. Gyakorlatilag minden talajtípuson jól terem, gazdasági okok miatt azonban olyan talajokon célszerű termeszteni, amelyen más növények gazdaságosan nem hasznosíthatók.

Magja 2-3 évig is csirázóképes, de a talajban elfekvő magjai akár 10-12 évig is képesek gyomosítani. A magvak csírázásához fény szükséges, 6-7 ^oC-on már csírázásnak indul, de az egyenletes keléshez 20-25 ^oC szükséges.

Elővetemény

A kamillát legcélszerűbb monokultúrában, 4-5 évig ugyanazon a helyen termeszteni. Ez nem azt jelenti, hogy 4-5 éves ciklus alatt csak egyszer kell vetni, hanem azt, hogy 4-5 éven keresztül ugyanarra a helyre vetjük.  Egyéb más növényre nem érzékeny, bármi után vethető, csak a terület ne legyen túl fertőzött gyomokkal.

Talaj-előkészítés

Nagyon fontos a jó vetőágy készítése. Az elővetemény (kamilla vagy más növény) lekerülése után a területet tárcsáztatni kell (esetleg sekély szántást végezni) ezután hengerezéssel és más műveletekkel egyenletes, sima felületű és tömör vetőágyat kell készíteni.

Tápanyagellátás

A kamilla az első évben csak gyenge homokos talajon igényel műtrágyázást. A második évtől a vetés előtt 60-70 kg/ha foszfor, 50-70 kg/ha kálium és 10-40 kg/ha nitrogén műtrágya kijuttatása indokolt. Tavasszal 40-60 kg/ha nitrogén műtrágya mennyiséget kell kiszórni. Harmadik évtől, ha nem műtrágyázunk, a kamilla „eltűnik” a területről, mivel a talaj tápanyagkészlete kimerül. (Az itt leírtak a monokultúrás termesztésre vonatkoznak.)

Szaporítás

Optimális vetésideje Magyarországon augusztus vége, szeptember eleje (a legkorábbi tavaszi vetéssel is alig fél termésmennyiség érhető el a nyár végi vetéshez viszonyítva). A kamilla termése fényen csírázik, ezért talajfelszínre kell vetni. Vetésre többnyire kamilla-kribrátumot (30% kaszattermés, 70% száraz csöves virág keveréke) használnak, 9-10 kg/ha mennyiségben. Az első évben ajánlatos jó csírázóképességű, tiszta kaszattermést vetni 3 kg/ha mennyiségben.

A vetés általában felemelt csoroszlyás vagy csúszótalpas vetőgéppel (felszínre vetés miatt) 12 cm sortávolságra történik. Vetés után közvetlenül a hengerezés elengedhetetlen. Kamillavetés után a magtakaró borona használata tilos. Kis területen a vetést kézzel, talajfelszínre szórva végezhetjük el. Ebben az esetben is a vetést hengerezni kell.

Ápolás

Az orvosi kamilla monokultúrás termesztésének feltétele a vegyszeres gyomirtás. Tavasszal, április elején Afalon 2-2,5 kg/ha egyenletes kipermetezése ajánlható. Kétszikű, ellenálló gyomfajok ellen a kamilla szárba indulása előtt Mecomorn 500SL vagy Duplosan DP 1,8-2 kg/ha adagjával végzett permetezés ad jó eredményt. Amennyiben a permetezés időpontjában erősen tűző napfényes az idő, ajánlatos a permetezést a késő délutáni órákban elvégezni. Ellenálló egyszikű gyomok tavaszi irtására jól bevált a Fusilade S 2-4 l/ha adagolással.

Növényvédelem

Esetenként a kamillát a virágzás kezdetén tripsz fajok, levéltetvek károsíthatják. Ellenük a használatos rovarölő szerekkel védekezhetünk.

Betakarítás

Az orvosi kamillát akkor kell betakarítani, amikor a virágok zöme kinyílt, a fehér nyelves virágok vízszintesen állnak. A virágzat ekkor tartalmazza a legtöbb hatóanyagot. A virágzás előrehaladtával az illóolaj-tartalom fokozatosan csökken.

 A korai betakarítás apró és kevesebb drogot, a késői betakarítás pedig széteső (lisztesedő) drogot eredményez. A kamilla betakarítása korábban kézzel, gereblyéhez hasonló, rövid nyelű szedőfésűvel, ma pedig már speciális kamilla-betakarító kombájnnal történik. Kisebb területeken ma is szedőfésűket használnak. Fontos, hogy a fészekvirágzatok levágása rövid szárrészekkel történjen. A hosszabb szárrészt speciális szártalanító géppel vágják le. A leszedett virágzatot azonnal szárítani kell. Az illóolaj-előállításra termesztett kamillát általában járvaszecskázó-géppel takarítják be. Mivel csak a virágzat tartalmaz illóolajat, a gépi vágás magasságát úgy kell beállítani, hogy a levágott anyagba kevés szárrész kerüljön. A kamilla az időjárástól függően egyszer vagy kétszer vágható. A másodvirágzást illóolaj-előállításra célszerű felhasználni.

Termelőüzemi feldolgozás

A vadon termő állományról gyűjtött kamillavirágzat mesterséges és természetes úton is szárítható. Nagyobb üzemekben a friss virágzatot előbb 50-60 ^oC-on, majd a száradás előrehaladtával a hőfok csökkentésével szárítják. Természetes úton, pl. padláson, vékonyan  kiterítve is lehet szárítani. Ebben az esetben a virágzat forgatás nélkül megszárad, és nem törődik. Jól bemelegedő, szellőző padláson a virágzat 5-6 nap alatt megszárad. A megszáradt virágokat seprővel óvatosan kupacokba kell halmozni.

A géppel (kombájn) levágott kamillavirágot speciális rostákkal tisztítják, amelyek teljesítményét és szerkezetét a kamillaszedő kombájnhoz igazítják. Először a hosszú szárral levágott virágokat távolítják el – ezek  illóolaj lepárlásra kerülnek. Majd a virágokat – megfelelő lyukbőségű rostákon áteresztve,  azonnal a szárítóüzembe  szállítják. A TSZP igen alkalmas a kamillavirágzat szárítására. A műszárítóban szárított kamillavirágzatot hűtés és pihentetés után szártalanító gépen eresztik át.

A TSZP igen alkalmas a kamillavirágzat szárítására. A műszárítóban szárított kamillavirágzatot hűtés és pihentetés után szártalanító gépen eresztik át.

A virágdrog tárolása kartondobozokban történik.

Várható hozam: 0,5-2 t/ha nyers virág, amiből 0,1-0,5 t/ha száraz drog állítható elő. Illóolaj-előállításra – gépi vágással – 4-8 t/ha virágos szár takarítható be.

Általános minőségi követelmények

Az orvosi kamilla virágzata és illóolaja a Magyar Gyógyszerkönyvben Matricariae flos (kamilla virág), illetve Matricariae aetheroleum (kamilla illóolaj) elnevezéssel szerepel.

A virágdrognak legalább 0,4% illóolajat kell tartalmaznia. A virágokon 5 cm-nél hosszabb kocsány nem lehet, levéltöredék legfeljebb 5% lehet. A III. sz. rostán 10%-nál nem lehet több leszitálható rész. Idegen növényi rész maximum 4%, ezen belül más kamilla fajok legfeljebb 0,1%-ban fordulhatnak elő.

Az illóolajnak legalább 2,5% kamazulént és 10% bisabolt kell tartalmaznia.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Vetés előtt, talaj-előkészítéskor, vetéskor (augusztus vége szeptember eleje)

2.      Vegyszeres gyomirtáskor (április eleje)

3.      Betakarítási időpont megállapításakor, vágáskor (június eleje)

4.      Szárítás menetének meghatározásakor, betakarításkor (június eleje)

Útmutató a kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) termesztéséhez

A  kakukkfű  erős fertőtlenítő, konzerváló hatása miatt kapta a Thymus nevet, amelynek eredete minden bizonnyal az egyiptomi tham, azaz balzsamozó növényt jelentő szó. A 8. században kelt Capitulare rendelete szerint a kolostorok és várkastélyok kertjeit jó illatú, gyógyító füvekkel, köztük kakukkfűvel kell beültetni.    Illata miatt kapta magyar népi elnevezését is: balzsamfű, de hívták méhfűnek is, hiszen kiváló mézelő növény, ma is keresett mézfajta a kakukkfűméz. Füstölőként, bedörzsölésre is használták, járványok idején jó szolgálatot tett, mint fertőzés elleni gyógyszer.

Drogja (virágos hajtás) nyálkaoldó hatása miatt a köhögés elleni, hurutoldó teakeverékek alkotórésze. Illóolajának fő komponense a timol, mely baktérium- és gombaölő hatású. (Tham – Thymus – timol: a hatóanyagot Caspar Neumann fedezte fel a 18. század elején.)   Ez adja a növény jellegzetes illatát is. Szeszes kivonata is antiszeptikus és nyálkaoldó, ezért a galenuszi készítményeknek is fontos alkotórésze. (Galenuszi készítmény vagy galenikum: meghatározott összetevőkből, gyógyszertárban előállított készítmény.) Kedvelt húsfűszer, savanyúságok gyakori ízesítője.

Évelő félcserje. Dél-Európában és a Földközi-tenger nyugati partvidékén honos, az ajakosok családjába tartozó növény. Gyökere karószerű, fás, erősen elágazó, többfejű. Szára elágazó, 20-50 cm magas. Levelei aprók, lándzsa alakúak, sűrűn szőrözöttek, átellenesen állók. Virágzata álörvökből összetett, alján szaggatott fűzér. Pártája lilás vagy rózsaszín. Május közepétől június közepéig virágzik. Termése makkocska, 1 mm hosszú, sötétbarna. Ezermagtömege: 0,25-0,25 g.

Környezeti igénye

Mérsékelt égövi növény. Melegkedvelő, fényigényes. Mélyebb fekvésű helyeken hótakaró nélkül gyakran kifagy. Nedves helyekre érzékeny, a szárazságot jobban tűri. Leginkább a jó tápanyag-ellátottságú és vízgazdálkodású, nem túl kötött, meszes talajokon termeszthető. Magja már 10^oC-on csírázik, optimális csírázási hőmérséklete 20^oC,  a mag kelési ideje 12-14 nap. 

Elővetemény

A kerti kakukkfű az előveteménnyel szemben nem igényes, de a terület gyommentességére és arra, hogy önmaga után 4 évig nem ültethető, figyelni kell.

Talaj-előkészítés

Ősszel a talajt 35 cm mélyen fel kell szántani. Tavasszal aprómorzsára el kell dolgozni és ültetésig gyommentesen kell tartani.

Tápanyagellátás

A kerti kakukkfű tápanyagigényes növény. Mivel 4-6 évig tartjuk kultúrában, telepítés előtt a növény tápanyagszükségletét 20-30 t/ha szerves trágya talajba juttatásával kell kielégíteni. Ősszel célszerű 50-80 kg/ha K₂O (kálium)  és P₂O₅  (foszfor), valamint 40-60 kg/ha N (nitrogén) hatóanyag mennyiséget adni.

A többéves állományokban 30-50 kg/ha N-el fejtrágyázunk tavasszal, mésznitrogén formájában.

Szaporítás

A kerti kakukkfű helybevetéssel és palántázással szaporítható.

Állandó helyre vetés esetén – a biztonságos kelés érdekében – a magot sűrűn kell vetni (5-6 kg/ha). Kelés után 2-3 hónapig a növények lassan fejlődnek. A talaj gyommentesen tartása ekkor csak kapálással és kézi gyomirtással oldható meg. A helybe vetett állomány gondozásának nagy élőmunka- és vetőmag igénye miatt a palántaneveléses szaporítási mód az elterjedtebb.

Palántaneveléshez a magvakat március közepén szabadágyba vetjük el. Az egyenletes vetés érdekében az apró magot 1:3 arányban homokkal vagy perlittel keverjük. A talajfelszínre vetett magot 0,5 cm vastag homokréteggel takarjuk. Mivel a talaj könnyen kiszárad, a vetés után a kelésig folyamatosan öntözni és árnyékolni kell. Fontos  a palántaágy gyommentesen tartása, mivel a kerti kakukkfű  kelés után lassan fejlődik,  és a gyomok könnyen elnyomhatják. A vetőmagot a palántaneveléshez 35-30 cm sortávolságra vetjük. Egy hektár palántaszükséglete 180-200 000 db. Az 5-7 cm magas, fejlett gyökerű palántákat május végétől ültethetjük ki kettesével-hármasával,  50×25 cm sor- és tőtávolságra.

Ápolás

Mivel a kerti kakukkfű nem gyomfojtó, ezért igen fontos a terület gyomtalanítása. Első évben a palántaültetés után, amikor a növények már meggyökeresedtek, célszerű 2-2,5 kg/ha Maloran 50 WP (klórbromuron) gyomirtószert kipermetezni. A tenyészidő végén, amennyiben az állomány nagyon gyomos, 2-2,5 kg/ha Geonter 80 WP (terbacid) használatával a terület gyommentesen tartható egészen a következő év május – júniusáig. A másod- és többéves állományokban – amennyiben szükséges – 2,5-3 kg/ha Maloran 50 WP használata javasolható.

Évente egy-két alkalommal célszerű sorközi kultivátorozást végezni a talaj lazítása és mechanikai gyomirtása érdekében.

A nagyobb droghozam elérése érdekében szükség esetén, valamint az első vágás után alkalmanként 30-40 mm vízmennyiséget ajánlatos kiöntözni.

Növényvédelem

A kerti kakukkfüvet ez ideig sem kártevő, sem gombabetegség nem támadta meg hazánkban.

Betakarítás

A kerti kakukkfüvet a telepítés évében egyszer, a második évtől kezdődően kétszer, kedvező időjárás esetén háromszor is vághatjuk.

Az első vágás optimális ideje a virágzás kezdetén, május vége felé van. A második vágásra, a növekedéstől függően, szeptemberben kerül sor, amikor a növényállomány ismételten virágzik. Az őszi vágást legkésőbb október közepéig el kell végezni, hogy a növények áttelelését ne veszélyeztessük. A betakarítást napos, meleg időben kell végezni, mert ekkor a legmagasabb a növény illóolaj-tartalma. A kerti kakukkfüvet kb. 5 cm-es tarlóra kell vágni, úgy, hogy elfásodott, levél nélküli hajtások ne kerüljenek a drogba, mert rontják az áru minőségét. A vágás kézzel (sarlóval) vagy géppel (kaszálvarakodóval) történhet.

Várható terméshozam: 0,5-1,0 t/ha az első évben,
második évtől kezdődően 1,5-2,5 t/ha száraz herba.

Termelőüzemi feldolgozás

A levágott friss herbát szellős, száraz padláson kell szárítani vékony rétegben kiterítve. Naponta megforgatva őrzi meg a legjobban eredeti zöld színét. Nagyobb, nyers tömeg esetén célszerű műszárítón (TSZ II.) szárítani, melynek hőmérséklete maximum 40^oC lehet. A száraz herbát kora reggel, amikor kissé visszanedvesedett, bezsákoljuk és külön – a többi drogtól elkülönítve – tároljuk.

Általános minőségi követelmények

A drog  csak a kerti kakukkfű szárított virágos hajtásaiból álljon. A drog a növény egyéb részeit I. osztálynál 5%, II. osztálynál 8%-ban tartalmazhatja. Idegen növényi részek legfeljebb I. osztálynál 2%, II. osztálynál 4% lehetnek.

A drog ne legyen dohos, penészes, idegen szagú.

Mérgező vagy ártalmas hatású növényi részek és idegen anyagok ne legyenek benne.

Ne tartalmazzon élő vagy elhalt rovarokat, azok lárváit, ürüléket, szövedéket, valamint egészségre ártalmas mennyiségben növényvédőszert, vagy annak maradékát.

Illóolaj-tartalom legalább cm³/100 g drog 1-1,2%.

Az Európai Gyógyszerkönyvben hivatalos drogként szerepel.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Kerti kakukkfű palántaneveléskor, a kiültetés idejének meghatározására.

2.      Vegyszeres gyomirtás szükségességének, idejének és módjának megállapítására.

3.      Az első és második vágás megkezdése előtt.

Útmutató a koriander (Coriandrum sativum) termesztéséhez

A koriander az egyik legrégebben termesztett gyógy- és fűszernövényünk. Egyiptomban 3500 éve már termesztették, ókori szanszkrit szövegek s a Biblia is több helyen említi. Európában a rómaiak honosították meg, jótékony hatását a középkori füveskönyvek rendre megemlítik.     Gyógyászati célú és fűszerként való felhasználása összefonódott az évezredek alatt. Termését (magját) használják, mely kedvelt fűszer, főleg savanyúságok, italok és húskészítmények ízesítője. A termésből nyert illóolajat a gyógyszer-, az élelmiszer- és a kozmetikai ipar használja. A hatóanyag  simaizom-görcsoldó, szélhajtó, emésztést javító hatású.

A koriander Ázsia nyugati részéről s a Földközi-tenger partvidékéről származó, az ernyősök családjába tartozó, egyéves, 60-100 cm magas lágyszárú növény. A főtengely  és az oldalelágazásai is virágzatban végződnek. Virágai aprók, fehérek vagy lilás rózsaszínűek. Termése gömbölyű, sárga vagy sárgás barna ikerkaszat. A növény minden részében van több-kevesebb  illóolaj. Szára és levele kellemetlen poloska szagú. Az érett termései, a zöld részektől eltérően kellemes, jellegzetes fűszeres illatú vagy ízű. Az illóolaj legfőbb összetevője a linalool, de van még benne borneol, kámfor és egyéb anyag is.

Környezeti igénye

A koriander fényigényes. A hideget jól tűri, csíranövényei már 8-10 ^oC-os talaj- hőmérsékletnél is megindulnak. A csirázástól a tőlevélrózsa kialakulásáig igényel több nedvességet. A szárelágazástól a virágzásig terjedő időszakban szintén jelentős a vízigénye. A virágzás és a terméskötés időszaka között jelentkező aszály jelentősen csökkenti terméshozamát. Nem igényel különösen jó talajt, de nagy terméshozamot csak jó szerkezetű, tápanyagban gazdag és jó vízgazdálkodású talajon várhatunk. A tápanyagok közül főleg foszfor igényét kell kielégíteni.

Elővetemény

A koriander, más egyéves ernyősökhöz hasonlóan, könnyen illeszthető a vetésszerkezetbe. Jó előveteményei azok a növények, melyek nem zsarolják ki a talaj tápanyag- és vízkészletét és nem gyomosítanak. Zöldtakarmányok, őszi gabonafélék, hüvelyesek és burgonya után vessük. Közös kórokozóik és kártevőik miatt az ernyős virágú növények nem jó előveteményei. 4-5 évig önmaga után se kerüljön.

Talaj-előkészítés

Kizárólag ősszel szántott talajban termesszük. Amint a talaj művelhető, kora tavasszal zárjuk. A tavaszi munkák végzésekor (fogasolás, simítózás, hengerezés) igyekezzünk a talaj vízkészletét minél jobban megőrizni és a talajfelszínt rögmentesre előkészíteni, hogy a vetéshez optimális feltételeket biztosítsunk.

Tápanyagellátás

A koriander tápanyag-igényes. 100 kg magtermés képzésére átlagosan 4,2 kg nitrogént, 1,6 kg P₂O_{5 (}és (foszfor) 4 kg K₂O (kálium) vesz fel a talajból. Tápanyagfelvétele a szárbaindulástól a virágzásig terjedő időszakban a legintenzívebb. A hazai gyakorlatban jó eredménnyel a következő trágyázási adagokat alkalmazzák: őszi mélyszántáskor alaptrágyaként 60-80 kg N, 60-80 kg P₂O₅ és 40-50 kg K₂O hatóanyagot tartalmazó műtrágya hektáronként.

A talaj tápanyag ellátottságától függően a vetőágy készítésekor adott 10-15 kg/ha nitrogén és 10-20 kg/ha P₂O₅ hatóanyagot tartalmazó műtrágyát meghálálja. A további fejtrágyázás általában nem elég hatékony.

Szaporítás

A koriander szaporítása helybevetéssel történik, vetését – amint a talaj állapota megengedi – el kell végezni. Az optimális vetési idő március közepe, vége. Az optimális növénysűrűség (50-70 db/fm) kialakítása érdekében 16-20 kg/ha vetőmagot vessünk. A sortávolság 25-30 cm, a vetésmélység 4-5 cm legyen. Vetésre lehetőleg nagyobb ezermagtömegű (6-6,5 g) vetőmagot használjunk.

Ápolás

A koriander kelése és kezdeti fejlődése lassú, ezért  ápolása elsősorban a gyomok elleni védekezésből áll. Vegyszeres gyomirtása a vetés előtt kipermetezett 4-5 kg/ha Merkazinnal megoldható. A gyomirtószert legkésőbb a vetés után azonnal permetezzük ki, még mielőtt a magvak csírázásnak indulnak. A permetezés egyenletesen, 400-600 l/ha vízmennyiséggel történjék. Amennyiben a preemergens gyomirtás ellenére is gyomosodás jelentkezik  a koriander 10-20 cm magas állományában, 2 l/ha Afalon Dispersion vagy Pardner (2 l/ha) gyomirtószerrel végezzünk kezelést. E két vegyszeres kezelés a koriander állományt egész tenyészidőben gyommentesen tartja. Az egyszikűek irtására vetés után Fusilade s 2-4 l/ha dózisban adható.

Növényvédelem

Esetenként a bakteriózis jelentős károkat okoz a korianderben (Pseudomonas, Xanthomonas, Ramularia).

A betegség tünetei:

Ø  a fehér virág rózsaszín elszíneződése,

Ø  a szárak söprűsödése,

Ø  leszáradó virágzat.

Tapasztalatok szerint a betegség terjedésében nagy szerepe van a szárbaindulás alatt az állományon jelenlévő szívó kártevőknek. Ezért a betegség megelőzése érdekében, a szárbaindulás stádiumától a virágzás kezdetéig, kombinált rovar- és gombaölő szereket alkalmazzunk. Rozsdafertőzés (Puccinia petroselini) fellépése esetén a rovarok elleni permetezést gombaölő szerrel (Vigil 1 l/ha) kombinálva végezzük.

Betakarítás

A koriander rendszerint július végén, augusztus elején érik be. Aratása bármely, jó műszaki állapotban lévő gabonakombájnnal végezhető. Betakarítható egy és két menetben. Egy menetben történő betakarításkor nagyobb szemveszteséggel kell számolnunk. Kétmenetes betakarításkor az esős idő okozhat károkat. Egymenetes betakarítást a magvak teljes érésekor (a magvak vörös színűek, a termések nedvességtartalma 20% alá csökken) kell végezni. Kétmenetes betakarítás már megkezdhető akkor is, amikor a termések 30-40%-a beérett, a növény szára még zöld, de a levelek nagy része már leszáradt. Ekkor a termések nedvességtartalma 40-50%. A rendre aratást, rendre vágóval 20-25 cm-es tarlómagasságban végezzük, majd 4-5 napos száradás, utóérés után, rendre szedővel ellátott gabonakombájnnal csépeljük. A szemveszteség csökkentése érdekében a rendrevágáskor a gép motolláját úgy szabályozzuk be, hogy az a menetsebességgel szinkronban legyen. Csépléskor a dob fordulatszámát csökkentjük és a dob nyílását növeljük úgy, hogy az ikerkaszat termések a cséplés során ne essenek szét.

A várható átlagos terméshozam 600-800 kg/ha mag, illetve 7-9 kg illóolaj. Kedvező esetben 1-1,5 t/ha maghozam, illetve 15-25 kg/ha illóolaj is elérhető.

Termelőüzemi feldolgozás

Amennyiben a koriander betakarított termésének a nedvességtartalma meghaladja a 12%-ot cséplés után, szárítani kell. E célra kiválóan alkalmas a TSzP szellőztetéses szárítóberendezés, de megoldható a szárítás fedett, szellős helyen való elterítéssel és többszöri átforgatással is. A száradás után a koriander termésből a szárrészeket, az idegen növényi anyagokat, magvakat ki kell tisztítani. A szárítás és a tisztítás során is ügyeljünk arra, hogy a mechanikai hatások következtében a gömbölyű ikerkaszat termések ne essenek szét, mert ez a drog minőségét rontja.

Általános minőségi követelmények

A drog  csak a koriander termésrészeiből állhat.

Nem lehet dohos, penészes, idegen szagú. Mérgező vagy ártalmas hatású növényi részek, idegen anyagok nem lehetnek benne. Rovarirtó szerek, növényvédő szerek porát, rovarkártevőket vagy azok maradványait nem tartalmazhatja.

Az I. osztályú drog a növény egyéb részeit 1,5%-ban, a II. osztályú áru 2%-ban, kettévált részterméseket az I. osztály 8%-ban, a II. osztály 10%-ban tartalmazhat.

A VIII. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv követelményeinek megfelelő minőség, amennyiben illóolaj-tartalma legalább 0,8%.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Tavasszal a talaj-előkészítés, vetés, vegyszeres gyomirtás időszakában (március közepe).

2.      A szárba indulás után (május-június) a rovarkártételek felvételezése, a baktérium fertőzés megelőzésére védekezés elrendelése.

3.      Aratás előtt (július vége, augusztus eleje) a termésbecslés elvégzése és az aratás időpontjának meghatározása.

Útmutató a körömvirág (Calendula officinalis) termesztéséhez

„Nap után járó virág – a mediterrán eredetű  Calendula -, minden hónapban virágzik, és igen jó szaga vagyon” – Latin neve kalendáriumot, „kis naptárt” jelent, ez vonatkozhat folyamatos virágzására is (minden hónapnak calendáin, azaz első napján virágban áll), avagy „időjósló” képességére, hiszen virágai becsukódnak, ha az ég beborul. Európában a 12. században kezdték termeszteni, mint nagy hatású gyógynövényt, leveleit salátaként fogyasztották, szirmaiból sárga festéket készítettek.

A körömvirág a fészkes virágzatúak családjába tartozó, egyéves, lágyszárú növény. Gyökere karószerű, mélyre hatoló. Szára 40-70 cm magas, kissé szögletes, szőrözött, aljától elágazó, világoszöld. Húsos levelei mirigyszőrösek, hosszúkásak, lapátszerűen szélesedők, szórt állásúak. Virágzata 4-10 cm átmérőjű, végálló fészek. Színe a citromsárgától egészen a narancsvörösig változó. Virágai kétfélék: nyelves termős sugárvirágok és csöves korongvirágok. Csak a szélén lévő virágok adnak csíraképes kaszatterméseket, amelyek karomszerűen görbültek, érdes barnás színűek. Ezermagtömege: 8-12 g.

Hatóanyagai a virágzatában találhatók meg, ezek: flavonoidok, karotin típusú festékanyagok, illóolajok, E-vitamin. Virágzatát teakeverékekben epekiválasztás fokozására, gyomor- és bélfekélyek megelőzésére alkalmazzák. Kivonatát külsőleg (kenőcsök formájában) sebkezelésre (bőrregeneráló, hámosító hatás), festékanyagait ételek, italok színesítésére használják. Nemesített fajtáit dísznövényként termesztik.

Környezeti igénye

A körömvirág napfény- és melegigényes növény. Szárazságtűrő, de megfelelő hozamot és jó minőségű drogot csak jó vízgazdálkodású, könnyen melegedő, lazább szerkezetű talajokon termesztve lehet elérni. Hidegtűrő képessége jó, kisebb fagyokat is kibír. Mély fekvésű, párás helyen nem ajánlatos elszaporítani, mert a lisztharmat fertőzés veszélye nagy. A mag csírázásához már 8-10 ^oC is elegendő.

Elővetemény

Előveteményre nem érzékeny, bármely növény után termeszthető, de lehetőleg a talaj ne legyen évelő gyomokkal fertőzött. Önmaga után nem ajánlatos elszaporítani az esetleges lisztharmat és fuzárium fertőzés fellépése miatt..

Talaj-előkészítés

A talaj-előkészítés az őszi mélyszántás, majd annak tavaszi az elmunkálásából áll. Kb. 5 cm mélységig porhanyítani kell a talajt (kombinátor), majd ezt követően tömörítsünk, hogy sima talajfelszínt kapjunk a vetéshez. Így megóvhatjuk a talajnedvességet is és gyorsabban indul meg a magvak csírázása.

Tápanyagellátás

Tápanyagban szegényebb talajokon is díszlik, de drognyerésre az őszi talaj-előkészítéskor alaptrágyaként 40-60 kg/ha nitrogén, 60-80 kg/ha foszfor és 80-100 kg/ha kálium műtrágya kijuttatása ajánlható. Közvetlenül szerves trágya és nagyadagú nitrogén műtrágya kijuttatása nem ajánlatos, mivel ebben az esetben a vegetatív zöld részek növekednek jobban, és így kevesebb lesz a virág. A szárbainduláskor és a visszavágás után azonban 401-60 kg/ha nitrogén műtrágyát fejtrágyaként juttassunk ki.

Szaporítás

A körömvirág hosszú tenyészidejű növény, az őszi fagyokig virágzik, ezért a virágzatok folyamatos szedése (kézimunkaerő -igényes betakarítás) családi gazdaságokban oldható meg sikeresen.

A körömvirág magját (kaszattermés) korán tavasszal, márciusban – amikor már rá lehet menni a talajra és elérte a 8-10 ^oC talajhőmérsékletet – elvethetjük. A vetés sortávolsága 40-50 cm, vetésmélysége 2-3 cm.

Vetőmagszükséglet: 6-10 kg/ha. Nagyobb területen vetőgéppel való vetés esetén, a magláda folyamatos ellenőrzése szükséges, mivel az érdes felületű, görbült magvak összeakadnak és emiatt a maghullás egyenetlen lesz, ami hiányos keléshez vezet. A magvak kedvező feltételek mellett gyorsan, 4-5 nap alatt csírázni kezdenek.

Ápolás

A túl sűrűn kelt állományt a sorok irányára merőlegesen járatott könnyű fogassal, a növények 3-4 leveles állapotában, ritkítani kell, hogy a tőszám kb. 40 növény legyen négyzetméterenként. Kis területen kézikapával végezzük el ezt a műveletet. A tenyészidőszak során rendszeres sorközművelésre és egy-két sorközkapálásra van szükség. Vegyszeres gyomirtást a vetés előtt kipermetezett Maloran + Dual (3 kg/ha + 2 kg/ha) és a szárbainduláskor kijutatott Dual (3 kg/ha) gyomirtószerekkel végezzük el.

Július végén, augusztus elején – amikor a virágok már apróbbak – a növényeket az alsó elágazás felett célszerű visszavágni (az állomány „felújítása”) és 30-40 kg/ha nitrogén fejtárgyát bedolgozni a talajba és megöntözni az állományt. Egy hónap múlva a növények ismét virágoznak és folytatható a betakarítás.

Növényvédelem

Növényvédelmi munkák közül a körömvirág lisztharmat fertőzés védekezés a számottevő, amely gombabetegség rendszeresen előfordul és nyár közepétől a növények lombszáradását eredményezi. Ellene kéntartalmú gombaölőszerekkel lehet védekezni pl.: Kumulus-S, Thiovit-S, Microlux 81, Kénkol 800 SC. Az entilómiás levélfoltosság a levélen kerekded, kezdetben világoszöld, fehéres, majd barnuló foltokkal jelenik meg, majd később a levelek lehullnak. Ellene Perocin 8WP alkalmazható. Esetenként rozsdafertőzés is felléphet, mely ellen a szokásos szerekkel védekezhetünk.

Betakarítás

A növények május végétől virágoznak, a virágzatok szedését 3-4 naponként a fagyokig végezhetjük. A virágzatok folyamatos szedése serkentően hat az újabbak képződésére. A szedést kézzel végezzük, úgy, hogy a virágokon a csészelevelek alatt 1 cm szárrész maradjon. A virágokat kosárba vagy egyenesen szárítókeretre helyezzük, vékony rétegben, hogy ne törődjenek. A sziromleveleket (nyeles virágok) külön is begyűjthetjük úgy, hogy a virágzatból kitépjük.

Termelőüzemi feldolgozás

Az élénksárga szín és a jó minőség megőrzése érdekében azonnali szárítás szükséges. Kisebb mennyiséget vékony rétegben kiterítve szellős, árnyékos helyen, nagyobb mennyiséget műszárítóban 35-40 ^oC-on száríthatunk. A szárazdrog (12% nedvességtartalmú) erősen nedvszívó, ezért a csomagoláshoz doboz (papír) vagy bélelt papírzsák szükséges. Várható hozam (száraz) csészelevéllel együtt szedve 1-1,2 t/ha, sziromlevél (nyelves virág) 0,3-0,4 t/ha.

Általános minőségi követelmények

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben (VIII. Európai Gyógyszerkönyv) a virágdrog (Calendulae flos) került be.

A drog legfeljebb 1 cm szárrészt tartalmazhat. Az I. osztályú áru színe élénk citrom vagy narancsszínű. Hatóanyagtartalmára előírást nem adtak meg. A körömvirág legfontosabb hatóanyagai a vízben oldódó flavonoidok (0,5-1%) a zsíroldékony sárga, narancssárga karotinoidok.

A drog, a szabadon kereskedelmi forgalomba hozható drogok listáján szerepel.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Tavasszal a talaj-előkészítéskor, vetés időszakában (március közepe)

2.      Virágzás kezdetén, szedések elején, szárítás megkezdésekor (május vége)

3.      Visszavágáskor (július vége).

Útmutató a levendula (Lavandula angustifolia, Lavandula intermedia) – valódi –  és hibrid levendula  termesztéséhez

Látványa, virágainak illata az évszázadok alatt összefonódott a hűsítő nyugalom és a tisztaság fogalmával, neve a latin eredetű lavare – mosni ige származéka. Az ókori görögök és rómaiak antiszeptikumként használták, fertőtlenítő és nyugtató hatását fürdővízbe téve is élvezték. Dél-európai növény, hazája a Földközi-tenger nyugati térsége (de rokonfajait Indiában és Tibetben is használták). A középkorban a levendula is bekerült a virágénekek csokrába: a 16. század végéről származó erkölcsbotanikai könyv, a Koszorú, minden egyes virága egy-egy nemes emberi értéket jelenít meg, köztük a levendula a megelégedés és a takarékosság erkölcsi értékét képviseli. Mindemellett  „a Levendulában sok fűszerszámos gyönyörűség vagyon”, emiatt hazánkban is nagy területeken termesztik: a 18. század óta Pannonhalmán és az 1920-as évektől a Tihanyi-félszigeten. Az itt termő levendula hungarikum gyógynövénynek számít.

A nemzetség fajai közül a valódi (francia) levendula – Lavandula angustifolia – valamint a hibrid (angol) – Lavandula intermedia – rendelkezik nagyobb jelentőséggel. Hatóanyaga az illóolaj, ami a virágzatban halmozódik fel. A drog a teljes virágzás idején gyűjtött és megszárított virág (Lavandulae flos). Az illóolaj főbb összetevői a linalil-acetát és a linalool. Görcsoldó, emésztést javító, nyugtató, külsőleg reuma, ideggyulladás kezelésére használható. A virágdrog forrázatát, mint nyugtatószert alkalmazzák ideges, feszült állapotok, túlterheltség esetén. Fokozza az epeműködést. Felhasználja a levendula illóolaját a kozmetikai- és illatszeripar is.

Mindkét levendulafaj évelő, félcserje, az ajakosok családjába tartozik.

Valódi levendula

Gyökérzete sűrűn elágazó, mélyre hatoló (3-4 m). Szára zömök, barna parával fedett, bokrosan elágazó, félgömb alakot képez. A jól fejlett levendula bokor 40-60 cm magas és 80-100 cm átmérőjű. Levelei szálasak  vagy keskeny lándzsa alakúak, 3-5 cm hosszúak, 0,2-0,5 cm szélesek. Virágzata hengeres álfüzér, örvei a virágzatban lazán helyezkednek el. A virágzat színe ibolyás kék, de vannak világoskék, sőt fehér színű egyedek is. Termése makkocska. Ezermagtömege: 0,8 – 1 g. Illóolaj-tartalma: 0,5-4%.

Hibrid levendula

Gyökérzete mélyre hatoló, elágazó. A növény magassága 80-100 cm, bokorátmérője elérheti a 150 cm-t is. Levelei szálasak vagy keskeny-lándzsásak, 5-7 cm hosszúságúak, 0,8-1 cm szélesek, virágzata álfüzér, az örvök a virágzatban szorosan helyezkednek el. A virágzat színe ibolyás kék, kissé szürkés árnyalattal. Csíraképes magot nem érlel. Illóolajtartalma 1-9%.

Mindkét faj hosszú életű, akár 20-30 évig is élnek, termesztésben általában 15-17 évig tartják.

Angol levendula                                                        Francia levendula

Környezeti igénye

Szárazságtűrő növény. A száraz, mésztartalmú, középkötött talajokat kedveli. Meleg- és fényigényes, a téli fagyokat jól tűri, fagykárt csak az igen hideg, hótakaró nélküli teleken szenvednek. A késői fagyok tavasszal – amikor a növekedés már megindul – különösen a hibrid levendulánál, a zöld részek visszafagyását okozhatják. Déli fekvésű, száraz lejtők betelepítésére alkalmas növényfajok.

Elővetemény

A levendulaterületek vetésforgón kívül helyezkednek el. 15-20 évig is elfoglalják a területet. Az előveteményre nem érzékenyek, de viszont más növényeknek rossz előveteménye, mert gyomos terület marad utána.

Talaj-előkészítés

A levendulát általában 15-20 termőévre telepítik, ezért a terület-előkészítést célszerű a telepítés előtt egy évvel elkezdeni.

Főbb műveletek:

• szükség szerint terepegyengetés
• szervestrágyázással (35-50 t/ha) összekapcsolt őszi mélyszántás
• tavasztól nyárig talajművelés vagy zöldtrágya-növénytermesztés és bedolgozás
• ültetés előtt 1,5-2 hónappal műtrágyázással (foszfor és kálium) összekapcsolt sekély szántás
• rögmentes, sima felületű ültetőágy-készítés (tárcsa, fogas, esetleg henger)

Tápanyagellátás

A telepítés előtt a szerves trágyán kívül általában 70-90 kg/ha foszfor és 100-120 kg/ha kálium hatóanyagot juttatnak a talajba. A termőültetvények tápanyagellátására évente 60-100 kg/ha nitrogén, 50-60 kg/ha foszfor és 80-120 kg/ha kálium hatóanyag kijuttatása elegendő. A túlzott ellátás, különösen nitrogénből nem hatékony, sőt virághozam csökkentő is lehet.

Szaporítás

A valódi levendula magvetéssel és fás dugványozással, a hibrid levendula csak dugványozással szaporítható.

Valódi levendula szaporítása palántaneveléssel:

A palántákat legcélszerűbb szabadágyban felnevelni. Erre a célra öntözhető terület szükséges. A magvetés ideje november eleje (tél alá vetés). Tavaszi vetés esetén a magot előzetesen fagyasztani kell (hűtőszekrény). Sortávolság: 20-40 cm, vetésmélység: 1-1,5 cm, vetőmagszükséglet: 5-9 kg/ha, melyből 500-800 ezer db palánta nevelhető fel.

Palántanevelés ápolási munkái:

• rendszeres öntözés és gyomlálás
• visszavágás – az elágazódás fokozására – először a bimbók megjelenésekor, majd egy hónappal később, és nyár végén ismét.

Valódi és hibrid levendula szaporítása dugványozással:

Gyökeres dugvány előállítására mindkét levendula faj alkalmas. A dugvány gyökereztetés leggyakrabban szabadágyban (ritkábban szaporító ládában) történik. Jó gyökeresedésre csak öntözhető területen lehet számítani. Magyarországon a tavasztól-őszig tartó gyökereztetés terjedt el. A dugványnak való hajtásokat tavasszal (április elején) szedik az anyatelepről. E célra a legalkalmasabbak a 15-18 cm-es ágvégek, amelyek alsó fele fásodott. A dugványokat 10-15 cm-es sortávolságra, 5 cm tőtávolságra és 5-8 cm mélyre „szúrják” a talajba (vagy a szaporító láda termesztő közegébe).

Ápolási munkák a dugvány gyökereztetésének ideje alatt:

• rendszeres (kezdetben gyakori, később ritkább) öntözés
• rendszeres mechanikai gyomirtás
• dugványok visszavágása 12-15 cm magasságban, először az első bimbók megjelenésekor, majd szükség szerint, újabb bimbók megjelenésekor, 3-4 hetente ismételve.

A gyökeres dugványokat közvetlenül a telepítés előtt célszerű felszedni.

Telepítés, ültetés:

A telepítést legjobb októberben elvégezni. A tavaszi kiültetés általában nagyobb tőhiánnyal és kisebb termőképességgel jár.

Az ültetés sor- és tőtávolsága az ültetvény ápolására  használt gépektől (munkaszélesség) függ. A valódi levendula esetében alkalmazott sortávolság általában 1-1,5 m, tőtávolság 50 cm. A hibrid levendula tenyészterülete nagyobb, 180 cm sor- és 60 cm tőtávolságra ültetnek.

Ápolás

·         Az új telepítésű ültetvények sajátos ápolási munkája a visszavágás. Az első évben általában június elején (az első virágszárak megjelenésekor) kell 10-12 cm magasságban visszavágni a növényeket. A második évben kora tavasszal, közvetlenül a hajtásnövekedés megindulása előtt, célszerű a visszavágást 15-18 cm magasságban elvégezni. Legjobb avval a géppel visszavágni, amellyel majd a betakarítást akarjuk elvégezni.

·         A termő ültetvények elengedhetetlen évközi ápolási munkája a talajlazítás sorközművelés, évenként 2-3 alkalommal.

·          Az ültetvények gyommentesen tartásához számos gyomirtószer alkalmazható. Az 1-2 éves állományok védelmére a kihajtás előtt 3-4 kg/ha Merkazin permetezhető ki. Az egyszikű gyomok megjelenésekor már az első évben alkalmazható a Fusilade 1,8-3 kg/ha adagban,  a bimbók megjelenéséig. A harmadik évtől a Hungazin DT 3-4 kg/ha adagban, kizárólag az őszi hónapokban (október vége-november eleje) hatékony. Az ellenálló kétszikű gyomok ellen,  a vegetáció kezdete előtt, adható 1,2 – 1,5 l/ha Statane 250EC.

Növényvédelem

A levendulának Magyarországon jelentős kórokozója és kártevője még nem jelentkezett.

Betakarítás

A virágzat illóolaj-tartalma a teljes virágzáskor a legnagyobb. Ez a betakarításra legalkalmasabb időpont 7-8 napig tart. Nagyobb ültetvények esetén ezért már a virágzás kezdetén meg kell kezdeni a betakarítást. Illóolaj és virágdrog-előállításra egyaránt csak a virágzatot kell levágni. A vágás kézzel vagy speciális levendulaarató géppel, vagy megfelelően átalakított kaszálva rakodó géppel végezhető.

Termelőüzemi feldolgozás

Virágdrog előállítása esetén a vágást szárítás (TSZ szárítóberendezés) követi, majd a virágokat a virágzati tengelyről (szár) le kell morzsolni, és a szárrészektől meg kell tisztítani (tisztítógépen átengedni – triőr). Illóolaj előállításkor a levágott virágzatot a vágás után közvetlenül le kell párolni.

A várható hozam függ az ültetvény korától. Várható nyers virághozam a telepítés évében 0,6-0,7 t/ha (hibrid levendula 1-1,5 t/ha). A második évben 1,5-2 t/ha (hibrid levendula 2,5-3 t/ha), a harmadik évben 3-3,5 t/ha (hibrid levendula 4-4,5 t/ha), a negyedik és további években 3-4 t/ha (hibrid levendula 5-7 t/ha). Általában 8-10 kg nyers virágból 1 kg száraz drog nyerhető.

Illóolaj-előállítás esetén második éves állományban 3-6 kg/ha, majd negyed-ötöd évtől 20-25 kg/ha (hibrid levendula 50-70 kg/ha) illóolaj várható.

Virágdrogot papírdobozban, az illóolajat zárt edényben, fénytől védve kell tárolni.

Általános minőségi követelmények

A száraz virágdrog (Lavandulae flos) és a levendula illóolaj (Lavandulae aetheroleum) az Európai Gyógyszerkönyvben hivatalos drogként szerepel.

A virágdrog illata kellemes és jellegzetes. A növény egyéb részeiből legfeljebb 5%-ot tartalmazhat. Szürke virágból legfeljebb 10%-ot tartalmazhat. Az idegen növényi részek mennyisége maximum 1%. 1000 g drogra számítva legalább 1,5 ml illóolajat kell tartalmaznia.

A valódi levendula illóolaja sárga vagy sárgászöld színű, kellemes, levendulára emlékeztető illatú.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Talaj-előkészítéskor (október)

2.      Szabadágyi magvetéskor (november eleje)

3.      Első visszavágáskor (április)

4.      Esetleges dugványozáskor (április)

5.      Kiültetéskor (október)

6.      Vegyszeres gyomirtásnál (kihajtás előtt, március vége)

7.      Szárításkor (közvetlenül a betakarítás után).

Útmutató a maghéj nélküli tök (Cucurbita pepo var. Styriaca) termesztéséhez

Az a tökfajta, amelynek termesztését a 8. században Nagy Károly a birtokain elrendelte, s amelyet a rómaiak is fogyasztottak, nem azonos a Cucurbita nemzetség ma is termesztett,  Amerika trópusi területeiről származó fajaival. Innen terjedtek el a mérsékelt égövben is, világszerte számos fajtáját termesztik. A maghéj nélküli olajtök, amelynek maghéja nem fásodó, valószínűleg spontán mutációval keletkezett, s csak a 20. század 50-es éveitől vált ismertté

A maghéj nélküli tök érett magjából nyert zsírosolaj kiváló gyógyhatású a különböző gyulladásos folyamatokra, prosztata betegségekre. Az arterioszklerózis és az érelmeszesedés kifejlődésének ütemét is lassítja. Magas E-vitamin tartalma következtében roboráló hatással is rendelkezik.

A maghéj nélküli tök a kabakfélék családjába tartozik.

Egyéves, lágyszárú növény, erőteljes főgyökérrendszerrel. Levelei nagyok, ép szélűek, ötkaréjúak, élénk zöldek, olykor márványozottak. Indája üreges, erősen szőrös, 4-5 m hosszú. Virágai egyivarúak, egylakiak, nagyok, élénk sárgák, tölcsér formájúak, forrt leplűek. Porzós virágai hosszú-, termős virágai rövid kocsányúak. Idegentermékenyülő, rovar megporzású. Kabaktermése gömbölyded, csíkozott, átlagos tömege 2.200 – 2.800 g. Magja lapított tojásdad, 15-20 mm hosszú, 8-10 mm széles, olajzöld. Egy kabakban 400-500 mag található. Ezermagtömege: 220-310 g.

Tenyészideje: 120-150 nap.

Környezeti igénye

Magas napfény-, hő- és tápanyagigényű növény. Hosszúnappalos. A magvak csírázási hőmérséklete 12-15 ^oC, optimuma 25-30 ^oC. Szárazságtűrő, de fejlődéséhez jó vízellátást igényel. A maghéj nélküli tök termesztésére a tápanyagban és mészben gazdag, könnyen melegedő, humuszos középkötött vályog, homokos vályog vagy homoktalajok alkalmasak.

Mélyfekvésű, hideg, savanyú kémhatású, erősen kötött talajok a termesztésre nem alkalmasak. (Erősen érzékeny a talajban visszamaradó herbicidekre.) Termőtalajának ugyancsak mentesnek kell lenni a klórozott szénhidrogénektől. A szermaradék értéke maximum 10 ppm lehet.

Elővetemény

Előveteményeként kalászos kultúrák, utána pedig tavaszi vetésű kapásnövények ajánlhatók. Közös kártevőik és kórokozóik miatt nem célszerű 4-5 éven belül más kabakos növények (uborka, patisszon stb.) után vetni.

A maghéj nélküli tök izolációjáról, mivel idegenmegtermékenyülő, gondoskodni kell. Más tök fajoktól minimum 1.000 m, egyéb kabakosoktól pedig minimum 500 m izolációs távolságot kell tartani.

Talaj-előkészítés

Ősszel a talajt szántással 30-35 cm-es mélységben kell fellazítani, majd lezárni. Tavasszal sekély kombinátorozás és simítózás szükséges. Vetésig a területet gyommentesen kell tartani.

Tápanyagellátás

Az őszi mélyszántás előtt a talajállapottól függően 30-40 t/ha érett istállótrágyát, 40-50 kg/ha N-t, (nitrogént), 100-150 kg/ha P₂O₅-t (foszfor), 120-160 kg/ha K₂O-t (kálium) kell a talajba juttatni. A tavaszi talaj-előkészítésnél további 40-50 kg/ha N célszerű kijuttatni.

Szaporítás

A maghéj nélküli tököt helybevetéssel, csávázott vetőmag felhasználásával szaporítjuk.

A vetési idő: május első fele, amikor a talaj hőmérséklete elérte a 13-15 ^oC-ot. Késői vetés esetén a beérés bizonytalan.

A vetésmélység a talaj minőségétől függően 4-6 cm.

A sor- és tőtávolság a futó fajtáknál 100 x 50 cm, optimális tőszám 12.000 – 13.000 növény/ha.

Az ülő fajtáknál a sor és tőtávolság 60 x 60 cm, optimális tőszám 17.000 – 20.000 növény/ha. Vetőmagszükséglet: 6-8 kg/ha.

Az egyenletes gépi vetés érdekében célszerű a vetőmagot síkporral keverni. Vetés után a talajt tömöríteni kell, ehhez célszerű sima henger alkalmazása.

Ápolás, Gyomirtás

Ø  vetés előtt 7-8 nappal 6,5 – 9,5 l/ha Flubalex (20% benefin) azonnal a talajba keverve. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő 42 nap, munka-egészségügyi várakozási idő nincs;

Ø  vetés után 2 l/ha Dual Gold 960 EC, kötött talajon Dual Gold 960 EC + Maloran 50 WP ajánlott;

Ø  kelés után (3-4 lombleveles állapotban) sorközkapálás és (ritkítás szükség szerint, a helyes tőszám beállítására);

Ø  a tenyészidő folyamán a terület gyommentesen tartásáról – szükség szerint 2-4 sorköz kultivátorozással és kapálással – kell gondoskodni.

Öntözés

A tök szárazságtűrő, de aszályos időben az öntözést meghálálja. Ajánlott júniusban és júliusban egy-egy mélybarázdás öntözés, alkalmanként 40-60 mm vízmennyiséggel.

Megtermékenyülés elősegítése

A virágzás idején a jó beporzás érdekében hektáronként 2-3 méhcsaládot ajánlatos telepíteni a tábla környékére. Hasznos a töktáblát napraforgó tábla közelébe tervezni, mert a méhek a napraforgó elvirágzása után a töktáblát lepik el.

Növényvédelem

Ø  A mozaikvírus és az Erwinia tracheiphylla nevű baktérium ellen elsősorban vetésváltással, az izolációs távolság megtartásával, a beteg növények eltávolításával, valamint a levéltetvek elpusztításával kell védekezni.

Ø  A fenésedés (Colletotrichum) és a kladosporiumos mézgás varasodás ellen Orthocides vagy Tachigaren 70 WP-vel végzett vetőmagcsávázás kellő védelmet nyújt.

Ø  A peronoszpóra (Pseudoperonospora cubenis) ellen a megelőző védekezést 4-6 lombleveles kortól kell kezdeni. Alkalmazható szerek Rézoxiklorid 50 WP, Zineb 80, Cuprosan Super D, Dithane M-45, Orthocid 50 WP 0,2-0,3 %-os oldatban.

Colletottrichum okozta elváltozás ( saját forrás: www.plantprotection.hu )

Mozaikvírus okozta tünetek a tökfeléken

Saját forrás : www.plantprotection.hu

Peronoszpóra  okozta elváltozás a tökféléken

Saját forrás : www.plantprotection.hu

A fenti növényvédő szerek maximális élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 21 nap. Megengedett szermaradék 2-10 mg/kg.

A tenyészidő végén, ha szükséges, 2-3 l/ha Bravo 500 vagy Daconil W-75 szert alkalmazzunk, rövid (7 napos) élelmezésügyi várakozási idejük miatt.

Ø  A lisztharmat (Erysiphe cichoracearum) ellen július elejétől kell védekezni. Felhasználható szerek: minden lisztharmat elleni fungicid jó. (Karathane LC., Afugan)

Ø  Levéltetvek ellen legalkalmasabb a Pirimor 50 DP, az Anthio 33 EC és a Karate 5 EC.

Ø  A bagolypille hernyók és tripszek ellen megfelelő a Phosdrin, a Dimecrol 50 és a Fibol E.

Zöld őszibarack levéltetű ( Myzus persicae)

Saját forrás: www.plantprotection.hu

Virágzás idején csak indokolt esetben, akkor is csak a méhekre kevésbé veszélyes rovarölő szerek használhatók: Karathe 5 EC vagy Pirimor 50 DP.

A rovar és gombaölő szerek megfelelő kombinációja esetén 4-5 permetezés egy tenyészidőszakban elegendő.

A betakarítást megelőző 30 napon belül a vegyszeres növényvédelmet, a káros szermaradékok felhalmozódásának elkerülésére, ne alkalmazzuk.

Betakarítás

A betakarítást a szár és a kocsány elszáradásakor, általában szeptember második felében – október elején kell megkezdeni.

Általános a kézi betakarítás, de néhány művelet (pl. a termések összegyűjtése) egyszerű gépekkel könnyíthető. A betakarított tököt az utóérlelés és a folyamatos feldolgozás érdekében prizmázni célszerű. Ily módon a tök 1-2 hónapig tárolható. Csak hibátlan töktermések prizmázhatók.

Várható kabaktermés: 50-80 t/ha.

Várható magtermés: 0,5-1,5 t/ha.

Termelőüzemi feldolgozás

A kabakterméseket kézi erővel („bárddal”) kell felhasítani, majd kézzel vagy magvazó géppel, majd magmosógéppel a magvakat sérülésmentesen, kíméletesen, de alaposan meg kell tisztítani. Tisztítás után a magvakat 40-50 ^oC-on 8% nedvességtartalomig kell szárítani.

A szárításkor a magvakat fagereblyével forgatni kell, így egyenletesebben szárad. Az anyag száradásával egyidejűleg a magréteg vastagságát növelhetjük (újabb, még nem száraz magvakat szórunk ki).

A tisztítást szélrostával végezzük, így a száraz magból leválaszthatjuk a léhát és a tökpihét.

Száradás után az utótisztítás szelelőgéppel végzendő. Az egész feldolgozás során ügyelni kell a magvak épségére.

Általános minőségi követelmények

A Magyar Gyógyszerkönyvben (VIII.) hivatalos drogként nem szerepel. Az általában megkövetelt minőségi paraméterek az alábbiak:

Ø  A megfelelő minőségű mag nedvességtartalma legfeljebb 8%.

Ø  A termék kizárólag fajtaazonos tök magvait tartalmazhatja, valamint húsmentes legyen.

Ø  A magvaknak éretteknek, sértetleneknek, egészségesnek és minden idegen szagtól, íztől mentesnek kell lenniük.

Ø  Az áru élő vagy elhalt rovart, rovarmaradványt, állati ürüléket, penészes és beteg szemeket nem tartalmazhat.

Ø  Magjában a zsírosolaj mennyisége legalább 40-60% legyen.

Ø  Tisztasági követelmény: 99%.

Ø  Tört és hántolt szem maximum 5% lehet.

Ajánlott ellenőrzési és szaktanácsadási időpontok

1.      Május elején,  a gyomirtás és a vetés megkezdése előtt.

2.      Az időjárás függvényében a peronoszpóra és/vagy a lisztharmat várható megjelenésekor.

3.      Szeptember közepén a betakarítás idejének meghatározására.

4.      A magfeldolgozás megkezdése idején.